Demokrácia! Demokrácia?

Ha összegyűjtenénk a most leggyakrabban elhangzó szavakat Magyarországon, a demokrácia biztos, hogy közte lenne. Vannak, akik azt mondják, most abban élünk, és vannak akik azt mondják, ez soha nem volt demokrácia. De mit értünk valójában a szó alatt? Mit jelent az, hogy demokratikus állam? Van-e nekünk demokratikus államunk?

A középiskolás történelemkönyvet felcsapva a demokrácia mellett azt találhatjuk, hogy "a nép uralma". Kissé könnyedebben véve: A többség akarata. Nyilvánvaló, hogy soha nem lesz az, hogy a nép akarata mindenben megegyezik, hisz épp ez a szép ebben: mások vagyunk. Mást akarunk. Ha ezen túllépünk, szabadosabban fogalmazva mondhatjuk azt, hogy a többség uralma, az ország és a nemzet abba az irányba halad, amelybe ő szeretne, a törvénykezésre van rálátása és van hangja. Dönthet arról, mit szeretne. Visszautasíthatja a számára nem tetsző lehetőségeket, és ha a többség így dönt, akkor nem szavazzák meg azt a törvényt, nem engedik be azt a céget az országba, és még lehetne sorolni a példát.

Természetesen nem lehet elvárni egyetlen államtól sem, hogy minden tagot egyesével végighallgasson. Ez olyan magas költségekkel, és időpazarlással járna, ami akadályozná az ország hatékony működését. Ezért, mint ismeretes, választunk embereket, akik elvben minket képviselnek. Értünk szólalnak fel, értünk szó-párbajoznak, velünk vannak.

Most van itt az ideje, hogy magunkba nézzünk. Értünk dolgoznak? Velünk vannak? A mi érdekeinket szolgálják? Van demokrácia?
A nép akarata által vezérelt országnak mondhatjuk-e a hazánkat, ha csak a biztos anyagi egzisztenciával rendelkező emberek vannak biztonságban? A sok gyerekes családok, a romák, a hajléktalanok, a közalkalmazottak, a fiatalok, az alacsony iskolai végzettségűek, az idősök, a vállalkozók... nos, ők nincsenek. Gondolkodjon egy kicsit el.. Belefér-e bármelyik csoportba? Ha nem, akkor annak ellenére biztonságban érzi magát? El tud menni kipihenni a munka fáradalmait? Meg tudja venni a gyereknek, amit szeretne? Van féltetett pénze? Adósság- és hitelmentes? Ezek azok a kérdések, amelyek közül szinte biztos, hogy egyre nemmel válaszol,annak ellenére, hogy nem tartozik a fentebb sorolt pár csoportba. Ha mégis minden kérdésre igennel válaszolt, akkor gratulálunk, Ön valamit nagyon jól csinál.
De sajnos mi, a másik 9 millió magyarországi lakos ezt nem mondhatjuk el magunkról...
Lassan itt az ideje elkezdeni azon gondolkodni tehát, hogy miért nincs demokrácia. Valamint azon, hogy mit tehetünk azért, hogy visszaálljon, és ha nem is élhetünk anyagi biztonságban, legalább a jogaink megmaradjanak...

Amikor a nép száját befogják.. Amikor a nép száját befogják..

 

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com