Deutsch Tamás: a kormány támogatja a nyílt forráskódú szoftverek közigazgatási elterjesztését

A miniszterelnöki biztos a Digitális Jólét Fórum konferencián kiemelte: a Digitális Jólét Program nemzeti konzultációra, a sikeres párbeszédre épül, erre végrehajtásakor is nagy hangsúlyt fektetnek.

Idén több mint egy tucat alkalommal tartottak konferenciát, a Digitális Jólét Fórum rendszere jól működik - fogalmazott. Kiemelte, hogy a kormány a lehető leghatározottabban támogatja a nyílt forráskódú vagy arra épülő szoftverek elterjesztését a közigazgatásban, és ezért konkrét lépéseket tesz.



Az idén májusban elkészült kormányhatározat intézkedési terv kidolgozását írta elő. Egy novemberben elfogadott kormányhatározat pedig jóváhagyta ezt az intézkedési tervet, ami konkrét mérhető, és számon kérhető lépéseket tartalmaz - mondta. Bakos Béla, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) ágazati igazgatója elmondta: a tervek szerint 2017 végéig a zárt forráskódú irodai szoftverek aránya 20 százalékkal, 2018 végéig 30 százalékkal, 2020 végéig közel 60 százalékkal csökken a 2016 végi állapothoz képest.

Mindez a szövegszerkesztésben, táblázatkezelésben, levelezésben fog változást hozni - ismertette. A kormányrendeletek pontosan meghatározzák az intézmények feladatait. Bakos Béla elmondta: a NISZ felkészült a feladatra, első lépésben közel 10 ezer felhasználónak telepítették a LibreOffice irodai szoftvercsomagot, amit előzőleg teszteltek.
A tervek szerint a kormányhatározat végrehajtásához szakértői csapatot hoznak létre, amely segíti az intézményeket a megoldások specifikus bevezetésében, kidolgozzák az egységes módszertani segédletet és eljárásrendet - sorolta. Baltai Tímea, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára elmondta: 2010 óta a területi közigazgatás folyamatos informatikai fejlesztése valósult meg, eddig több mint 40 ezer felhasználó működik, 33 ezer postafiókkal, 23 ezer aktív munkaállomással. Hozzátette, hogy a fejlesztés nem ért véget.

A Digitális Jólét Fórum a Digitális Jólét Program megvalósításában kiemelkedő szereppel bíró társadalmi konzultációs platform, állandó meghívottai a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT), az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), az Infotér Egyesület, továbbá a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT). Az állandó részvevők mellett, témától függően meghívják a konzultációra az illetékes piaci-, államigazgatási és civil szervezetek képviselőit is.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com