Deutsch Tamás: a polgárok kormányzati lépéseket várnak az internetezés feltételeinek javításában

A polgárok határozott állami cselekvést várnak azért, hogy az internetezés feltételeit Magyarországon javítsák - jelentette ki az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultáció pénteki budapesti rendezvényén a folyamat előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos.

Deutsch Tamás"Magyarország számára a döntés egyértelmű: az állam vagy aktívan cselekszik az internet fejlesztése és szabadsága érdekében, vagy hazánk menthetetlenül leszakad a nemzetközi versenyben" - fogalmazott Deutsch Tamás.

Hozzátette, hogy ehhez együttműködő partnerekre van szükség a hírközlési szolgáltatók, az informatikai cégek, a civil szervezetek és a polgárok személyében.

A miniszterelnöki biztos arról beszélt, a polgárok, a cégek és az nemzetgazdaság számára is alapvető versenyképességi kérdés az internet és a digitális szolgáltatások igénybevétele, az állam és a piaci szereplők közös érdeke és felelőssége, hogy minél többen, minél megfizethetőbb módon, minél jobb minőségben és minél biztonságosabban vehessék igénybe ezeket.

A cél az, hogy Európa minél teljesebb mértékben használja ki az internetben rejlő társadalmi és gazdasági lehetőségeket - hangsúlyozta Deutsch Tamás, megjegyezve: egyértelműen sikerült azonosítani a konzultáció legfontosabbnak ígérkező témáit.

Ezek között említette a világháló mindenki számára hozzáférhetővé tételét, a megfizethető árú szolgáltatást, a digitális kompetenciák oktatását, az adat-, gyermek- és személyiségijog-védelmet, az e-kereskedelem biztonságát és az internetes fogyasztóvédelmet, valamint a gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos témákat és a tartalomipar kérdéseit.

Bódi Gábor, a Miniszterelnökség infokommunikáció összehangolásáért felelős helyettes államtitkára az eseményen arról beszélt: a korábban megkezdett egyeztetésekre "simul rá" ez a nemzeti konzultáció, amelynek eredményeként ősszel elvégezhetik a területen működő kormányzati programok finomhangolását, legyen szó akár a keretrendszer, akár a prioritások változtatásáról.

MTI

Hozzászólások


Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

A muszlim migránsok integrálása nem lehetséges, mert ők az iszlám társadalmat akarják reprodukálni.

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Reprezentatív felmérést készítettek 1000 fő részvételével a magyarok külföldi politikusokhoz való viszonyulásáról.


Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Vona Gábor politikus és Puzsér Róbert keményvonalas kritikus vélekedik Magyarország hovatartozásáról.

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Jól összevágott videó készült a parlamenti munkáról, amire a Magyar Narancs bukkant rá.

Megszüntethetik az óraátállítást

Megszüntethetik az óraátállítást

A jobbikos javaslatot az országgyűlés gazdasági bizottsága egyöntetűen megszavazta a nyári időszámítás bevezetéséről.

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Olyan sokan vesznek letelepedési kötvényeket, hogy az iramot nem bírják az ügynökségek.

http://ujhazak.com