DK: a Fidesz bizonyítsa, hogy nem akarja "lenyúlni" az italkereskedelmet!

A Demokratikus Koalíció (DK) parlamenti határozati javaslattal követeli a Fidesztől, hogy bizonyítsa, nem akarja "lenyúlni" az alkoholos italok árusítását is "a dohánykereskedelemhez hasonlóan".

Varju László, az ellenzéki párt alelnöke, független országgyűlési képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek azt mondta: országgyűlési indítványuk támogatásával a kormánypárt bebizonyíthatná, nem igazak azok az információk, amelyek szerint a kabinet állami koncesszió kialakításával tervezi "kisajátítani" az összesen 150 milliárd forint értékű italkereskedelmet.

dk

Felhívta a figyelmet arra, hogy az italkereskedelemben mintegy 100 ezer vállalkozás érintett.

Varju László kiemelte: szégyenletesnek tartanák, amennyiben kiderülne, hogy a parlament tavaszi ülésszakának munkatervében található jövedéki törvénymódosítás ennek az új koncessziónak a kialakításáról szólna.

"Arra kérjük a fideszes keveseket, szavazzák meg a DK parlamenti határozati javaslatát, ha bizonyítani akarják, nem akarják a többségtől az italkereskedelmet is ellopni a dohánykereskedelem, a szerencsejáték szervezése és az állami termőföldek után" - közölte az ellenzéki politikus.

MTI

Hozzászólások


Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!


Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Mandiner tudósítója kérdésére elhangzottak válaszok, frázisok tárgyalóképes politikusoktól, aztán jött a kultúrsokk!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

http://ujhazak.com