Drogteszt - Liberálisok: a javaslat szembemegy a józan ésszel

A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint a 12-18 közötti fiatalokat, a választott politikusokat és az újságírókat érintő drogteszt felvetése szembemegy a józan ésszel és az emberi méltóság elvével.

liberális pártFodor Gábor, az MLP elnöke, független országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján "igazi orwelli elképzelésként" jellemezte a fideszes javaslatot, hozzátéve: ilyeneket "Észak-Koreában kellene benyújtani, nem egy civilizált, a nyugati értékrendhez tartozó országban".

A politikus ennek gondolatát is visszautasította, mondván, a felvetés prevenció helyett kriminalizálni akar egyes társadalmi csoportokat. A megvalósítás a becslések szerint 50 milliárd forintot venne igénybe és 90 évig tartana - jegyezte meg.

Az MLP elnöke tiltakozásra kérte a demokratikus értékrendet valló pártokat, s azt mondta: ha kell, polgári engedetlenségi mozgalmat szervez a javaslat ellen.

Fodor Gábort kérdezték a Liberálisok néhány alapító tagjának kilépéséről és arról, hogy sajtóhírek szerint a Fidesz finanszírozhatta az MLP őszi kampányát. Utóbbit visszautasította és leszögezte: jogilag is fellép a valótlan állításokkal szemben. A kilépéseket a párt növekedésének természetes jelenségeként értékelte.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com