Egyiptomi üzleti fórum - Orbán: Magyarország érdekelt Egyiptom sikerében

Magyarország érdekelt Egyiptom sikerében, mert stabil Egyiptom nélkül nincs stabil mediterrán térség és nincs stabil Európa sem - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. által Egyiptom üzleti környezetének megismertetésére rendezett üzleti fórumon.

A miniszterelnök a fórum kezdetén elmondott beszédében azt is hangsúlyozta: csak azoknak az országoknak van jövője, amelyek elég bátrak ahhoz, hogy saját útjukat járják. Úgy fogalmazott: Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő vállalta a felelősséget, stabilizálta Egyiptomot és stabilizálhatja a jövőben az egész mediterrán térséget is.

2

Ezért Magyarország érdekelt Egyiptom sikerében mint ország sikerében, a mostani kormány sikerében, és Szíszi elnök sikerében - mondta.

Szíszi és kabinetje országmentő, országépítő gazdaságpolitikát folytat, így a magyar befektetők a profiton és pénzen túlmutató, nagyobb vállalkozásban vehetnek részt az észak-afrikai országban – hangsúlyozta Orbán Viktor. Egyúttal arra szólította fel a magyar bürokráciát, hogy segítse az Egyiptomba befektetni szándékozó magyar vállalkozókat.

A miniszterelnök elmondta, hogy nehéz beszélgetést folytattak Szíszivel a Közel-Kelet helyzetéről, jövőjéről, illetve a térség ügyeibe való nyugati beavatkozásról is. Úgy vélte, ez utóbbi bár hozott eredményeket is, összességében hozzájárult a Közel-Kelet gondjaihoz.

Ezzel kapcsolatban Orbán leszögezte: a keresztény nyugaton „kitaláltunk egy demokráciának nevezett politikai rendszert, jól el is vagyunk vele minden nyűgével, bajával együtt”, de semmi biztosítéka nincs, hogy a nyugati formák átvétele máshol is eredményre vezetne. Ezért „ne legyünk a világ tanítói, ne adjunk leckéket emberi jogokból, demokráciából” – mondta.

Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök beszédében azt hangoztatta: négy év instabilitás után Egyiptom megindult a növekedés útján. Ehhez a magyar vállalkozók és befektetők segítségét is kérte.

Szíszi úgy fogalmazott: meg kellett értetni az egyiptomi néppel a stabilitás fontosságát. Az egyiptomiak „most már toleránsak, ezt az utóbbi négy év tapasztalata hozta meg” – mondta. Ameddig Egyiptom talpon van, addig a biztonság záloga a mediterrán térségben és a Közel-Keleten – hangsúlyozta a tábornokból lett államfő.

Azt is leszögezte: az utóbbi évek gazdasági gondjai után Egyiptomnak „nincs más lehetősége, mint dolgozni, dolgozni, dolgozni”.

Az egyiptomi gazdaságban nagy lehetőségek rejlenek a magyar befektetők számára is, már csak azért is, mert „Magyarország közel áll Egyiptomhoz, a magyar ember kulturálisan közel áll hozzánk” – fogalmazott az egyiptomi elnök. Azt is elmondta: „közel vagyunk egymáshoz (Orbán) miniszterelnök úrral és a (magyar) miniszterekkel”, akikkel tárgyalt.

Szíszi leszögezte: Egyiptomnak megvannak az adottságai a fejlődéshez, de ezeket az utóbbi évek nehézségei miatt nem tudták kihasználni. A jövőben a magyarok segítségére is számít az adottságok kamatoztatásában - mondta.

Abdel-Fattáh esz-Szíszit 2014-ben választották meg Egyiptom elnökévé, miután egy évvel korábban a hadsereg főparancsnokaként elmozdította a hatalomból a 2012-ben demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi iszlamista államfőt.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com