Együtt: mit tesz a kormány a fogva tartott fiatalokat védelmében?

Az Együtt, A Korszakváltók Pártja azt kérdezi a belügyminisztertől, hogy a kormány miként kívánja csökkenteni a büntetés-végrehajtási intézetekben tapasztalható erőszakot, különös tekintettel az ott raboskodó fiatalok védelmére.

együttErről Szelényi Zsuzsanna, az ellenzéki párt politikusa, független országgyűlési képviselő beszélt újságíróknak vasárnap, Budapesten. Hangsúlyozta, mivel az Orbán-kormány korábban leszállította a büntethetőség korhatárát, ezért most a fogva tartott fiatalok 40 százaléka felnőtt börtönökben raboskodik, ahol nincs biztosítva, hogy életkori sajátosságaiknak megfelelően gondozzák őket.

Egy pár évvel ezelőtti ombudsmani jelentés, valamint a Helsinki Bizottság beszámolója is azt mutatja, hogy Magyarországon az európai átlagnál nagyobb az erőszak a börtönökben, különösen a fiatalok között, akiknél a szexuális erőszak "teljesen rendszerszerű" - fejtette ki a politikus, aki kiemelte, a börtönökben tapasztalható erőszak azért jelent problémát, mert az újabb traumákat és erőszakot szül, akár a fogva tartást követően is.

Szelényi Zsuzsanna szerint a kormánynak ezért sokkal jobban oda kellene figyelnie, a raboskodó fiatalokat pedig börtönök helyett javító intézetekben kellene elhelyeznie, ahol felkészült személyzet foglalkozhat velük a normális életbe történő visszatérés érdekében.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com