Együtt-PM: kockázatos Ukrajnán keresztül szállítani a sérült paksi üzemanyag-kazettákat

Az Együtt-PM szerint súlyos kockázatot jelentene, ha a "forrongó" Ukrajnán keresztül szállítanák el a 2003-as paksi üzemzavar során megsérült üzemanyag-kazettákat. Ezt Jávor Benedek mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján, jelezve: a fejlesztési miniszterhez fordul az ügyben.

egyutt-pm_logoA megválasztott EP-képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy sajtóinformációk alapján a sérült üzemanyag-kazettákat, amelyeket kiégett fűtőelemnek kell tekinteni, egy magyar-orosz szerződés alapján még idén őszig el kell szállítani Oroszországba, ahol a tervek szerint végleges elhelyezést nyernek. Az Együtt-PM súlyos kockázatként értékeli, hogy a nukleáris hulladékot Ukrajnán keresztül szállítanák, és az "atomvonat" olyan területeket is érint, amelyek "zavargásoknak vannak kitéve".

A politikus azt mondta, adatkéréssel fordult Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterhez. Választ kér arra, hogy mi a végső határideje a hulladék kiszállításának, illetve, hogy az ukrajnai helyzet miatt kértek-e szerződésmódosítást annak érdekében, hogy más útvonalon vagy később vigyék el a kazettákat. Ha nem kértek szerződésmódosítást, akkor hogyan akarják kezelni az ukrajnai szállítással együtt járó biztonsági kockázatot? – sorolta tovább.

Az Együtt-PM társelnöke tudni szeretné, hogy ha halasztható a szállítás, akkor ki viseli a tárolásból eredő többletköltségeket; ha nem lehet szállítani, akkor az milyen hatást gyakorol a paksi kettes blokk élettartam-hosszabbítására.

Jávor Benedek kérdésesnek nevezte, hogy a szállításról és a végleges elhelyezésről szóló megállapodások összhangban vannak-e az Európai Atomenergia Közösség (Euratom) szerződésével.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com