Elemző: a Jobbik a baloldallal került közös platformra

Az elemző az M1 aktuális csatornán az alkotmány módosítását célzó keddi parlamenti szavazást követően azt mondta: akár azt sem lehet kizárni, hogy a háttérben formálódik egy új "Vona Gábor imázs", amely a balliberális szimpatizánsok körében való erősítését célozza.


Orbán Viktor kormányfő az október 2-i kvótanépszavazás után tett javaslatot az alaptörvény módosítására, amelyről több frakcióközi egyeztetést is tartottak.
A miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslata - amely kimondta volna, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be - kedden a parlamentben nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást.

Az előterjesztés 131 igen szavazatot kapott a szükséges 133 helyett.



A Jobbik a letelepedési kötvény megszüntetéséhez kötötte a módosítás támogatását, ez azonban nem történt meg. A kormány szerint a letelepedési kötvény és az alaptörvény-módosítás nem függ össze egymással.

Fodor Csaba szerint a Jobbik táborában is komoly dilemmát fog okozni, hogy a párt most "keresztbefeküdt" annak, hogy a magyar alaptörvény meggátolja a kényszerbetelepítést. Felvetette: hogyan nevezheti magát hitelesen nemzeti pártnak egy olyan politikai erő, amely nem támogatta a nemzeti ügyet. Kiderült, hogy a kormánypártok az egyetlen olyan politikai erő, amely valóban komolyan veszi a kvótaellenes harcot - tette hozzá.

A Nézőpont elemzője úgy vélekedett: a Jobbik csak "kifogáskeresésbe rohant bele" azzal, hogy a letelepedési kötvény kivezetését tűzték ki feltételül. A Jobbik a saját szimpatizánsai egy részének, akik részt vettek a kvótareferendumon, és egy nemzeti ügynek is hátat fordított.

Azzal, hogy az alaptörvény módosítását nem szavazták meg, az ügy nem kerül le a napirendről. A népszavazás eredménye egy komoly legitimáló erőt jelent, és továbbra is az a szándék, hogy ez valamilyen jogi értelemben is biztosított legyen - fejtette ki Fodor Csaba az M1-en.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com