Emmi: a hajléktalanok téli ellátására minden eddiginél korábban felkészültek

Az elmúlt évben csökkent a kifűtetlen lakások száma, és a hajléktalanok téli ellátására minden eddiginél korábban felkészültek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) arra reagálva, hogy az MSZP ismét kezdeményezi a fagyhalál elleni alap létrehozását.

Emberi_Eroforrasok_Minisztériuma_Emmi_logoAz Emmi az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében idézte Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szavait: "a kormány többek között a rezsicsökkentés mellett a kilakoltatási moratórium meghosszabbításával is segítette a nehezebb körülmények között élőket. Az elmúlt évben csökkent a kifűtetlen lakások száma.

A hajléktalanok téli ellátására minden eddiginél korábban felkészültünk, a krízisidőszakra plusz 1500 férőhelyet biztosítunk". Az már korábban látható volt, hogy 2011-ben a kormány megállította a szegénység növekedését, amit az előző kormányoktól örökölt, sőt 2014-ben fordulat állt be: "minden mutató szerint csökken a szegénység" - olvasható a minisztérium közleményében.

A közlés szerint a 2010-ben megkezdett "szisztematikus munka eredményeként többen tudtak kitörni a szegénységből", a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint "negyedmillióval csökkent a szegények száma Magyarországon". Csökkent azok aránya is, 13,7-ről 11,2 százalékra, akik nem tudják megfelelően kifűteni a lakásukat - tették hozá.

A szociális és a hajléktalan-ellátórendszer szakemberei, falu- és tanyagondnokok, polgárőrök, rendőrök, a katasztrófavédelem és a települési önkormányzatok munkatársai a téli időszakban még jobban figyelnek a segítségre szoruló emberekre a kihűlés veszélye miatt - írta közleményében az Emmi. Hozzátették, mivel sokszor a lakosság az, amely közvetlenül és hamarabb találkozik ilyen esetekkel, kérik: "most még jobban forduljunk oda a környezetünkben élő, segítségre szoruló emberekhez".

Előzőleg Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatón közölte: pártja ismét kezdeményezi a fagyhalálok megelőzésére szolgáló pénzügyi alap létrehozását, amelyet a Fidesz már ötször leszavazott a parlamentben. Azt mondta, 2010 óta 1200-an, egy falunyi ember fagyott meg Magyarországon; több mint hatvan százalékuk nem az utcán, hanem saját fűtetlen lakásában halt meg.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com