EP-választás - Jobbik: a Horn Gyula nevét zászlajára tűző MSZP képtelen a megújulásra

A Jobbik szerint a Horn Gyula nevét zászlajára tűző MSZP képtelen a megújulásra - közölte a Jobbik parlamenti frakciója vasárnap az MTI-vel.

jobbik"Az MSZP-nek nem azért kellene latba vetnie nemzetközi befolyását, hogy a pufajkás Horn Gyuláról nevezzenek el termet az Európai Parlamentben, hanem azért, hogy európai béreket és jogokat biztosítsanak Európa közepén" - írta Novák Előd, a Jobbik alelnöke a közleményben.

A Népszabadság pénteken adott hírt arról, hogy termet nevezhetnek el Horn Gyuláról az Európai Parlament épületében az EP szocialista frakciója magyar és német delegációjának javaslatára. A szocialisták Magyarország uniós csatlakozásának 10. évfordulója és a Horn Gyula akkori külügyminiszter által bejelentett határnyitás 25. évfordulója kapcsán tartják fontosnak az elnevezés időzítését - írta a lap, hozzátéve, hogy hétfőn ülésezik a döntésre hivatott testület.

Surján László, az EP magyar kereszténydemokrata alelnöke a Népszabadság közlése szerint levélben fordult a testület tagjaihoz a pozitív döntés ellen érvelve. Azt írta: Horn Gyula megítélése megosztja a magyar társadalmat, a korábban betöltött szerepe, illetve az 1956 utáni tevékenysége miatt.

A Jobbik vasárnap kiadott közleménye szerint, "a saját népe ellen a szovjetek oldalán fegyvert fogó Horn Gyula példaképpé emelése azt mutatja, hogy az MSZP képtelen a megújulásra, sőt erre belső szándék sincs: még mindig országgyűlési képviselői közt vannak az MSZMP Központi Bizottságának egykori tagjai".

Mint írták, "az EU-ban legmagasabbra kapaszkodó MSZP-s politikus is az MSZMP KB-tag Kovács László volt, így Horn Gyulához hasonlóan nemcsak a Szovjet-, hanem az Európai Unió általi elnyomásunkban is részt vett". Ha az Orbán Viktor által is méltatott Horn Gyuláról valóban termet neveznek el az EP-ben, a Jobbik tiltakozásul kész elhelyezni ott a tömeggyilkos pufajkások áldozatainak fényképét - fogalmazott Novák Előd.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com