Európa-nap - Martonyi: fontos az EU eredeti alapelveinek tiszteletben tartása

Az Európai Uniónak változnia kell, de nem túl sokat, az eredeti alapelvek tiszteletben tartása ugyanis egyre fontosabb - mondta Martonyi János külügyminiszter a Magyarország EU-csatlakozásának 10. évfordulója és az Európa-nap alkalmából adott fogadáson, pénteken Budapesten.

enpA Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője és Lővei Andrea, az Európai Parlament információs hivatalának vezetője által az Európa hajón adott fogadáson a tárcavezető kiemelte az uniós értékek és a nemzeti identitás tiszteletben tartásának jelentőségét.

Andor László, az EU foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős biztosa beszédében azt hangsúlyozta, hogy az európai országok a második világháború után megértették azt, amit az első világháború után nem: milyen fontos a hosszú távú béke garantálása a kontinensen.

Robert Schuman egykori francia külügyminiszter terve az európai integráció létrehozásáról néhány évvel követte a Marshall-tervet, amely Európa második világháború utáni újjáépítéséről szólt - idézte fel. Véleménye szerint Schuman megértette, hogy a Marshall-terv nem elég, hosszú távon kell gondolkodni az európai országok jövőjéről, együttműködéséről.

Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a múlt héten három napos konferencián értékelték Magyarország uniós tagságának elmúlt tíz évét. A csatlakozás nyilvánvalóan nagy siker, Magyarország visszanyerte természetes helyét Európában - mutatott rá, hozzátéve: ugyanakkor vannak országok, amelyek jobban teljesítettek az elmúlt évtizedben.

Az államtitkár szerint Magyarország sokat változott ebben a tíz évben, ahogy az EU is, és nem biztos, hogy előnyére. Két hét múlva minden európai polgárnak meglesz a lehetősége, hogy kiállítsa a bizonyítványt, és ez "talán nem olyan lesz, mint amilyet szeretnénk", de meg kell érteni az üzenetet, hiszen ez lehetőség is a változásra - mondta.

Május 9-ét az egész kontinensen Európa-napként ünnepelik, ezen a napon minden évben arra emlékeznek, hogy Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én Párizsban új európai politikai és gazdasági együttműködést vázolt fel, és ez a javaslat alapozta meg az Európai Uniót.

Magyarország 1994-ben nyújtotta be csatlakozási kérelmét az Európai Unióhoz, 1998-ban kezdődtek meg a csatlakozási tárgyalások, és az ország 2004. május 1-jén vált az unió teljes jogú tagjává.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com