Fidesz: a baloldal kormányzása alatt nem becsülte a munkavállalókat

A baloldal kormányzása alatt nem becsülte a munkavállalókat, miközben a polgári kormány adócsökkentésekkel és béremelésekkel segíti a dolgozókat - írta a szocialista Korózs Lajos sajtótájékoztatójára reagálva a Fidesz-frakció szerdai közleményében.

A kormánypárt képviselőcsoportjának közleménye szerint a baloldal kormányzása alatt több tízezer dolgozót tett utcára, magas adókkal csökkentette a béreket és egy havi fizetést vett el a közszféra dolgozóitól.

fidesz

A Fidesz kormányzása óta azonban Magyarország élen jár a munkanélküliség csökkentésében, a 2010-es kormányváltás óta közel 12 százalékról 6 százalék alá süllyedt a munkanélküliség, és 26 éve nem volt annyi embernek munkája, mint ma.

Jelentősen csökkentek a munkát terhelő adók, tartós a bérek növekedése, nő a bruttó átlagkereset, a fizetések vásárlóereje és a béremelési programok idén is folytatódnak. A közszférában a legnagyobb béremelést a pedagógusok kapják, de nő a katonák, a rendőrök, az egészségügyi, a szociális, gyermekvédelmi és a felsőoktatási dolgozók bére is.

A polgári kormány célja a foglalkoztatás további növelése, ezért a jövő évi költségvetésben biztosítjuk a foglalkoztatást ösztönző programok, adókedvezmények és gazdaságfejlesztési források további bővítését - áll a Fidesz-frakció közleményében.

A szocialista Korózs Lajos szerdán délelőtt arról beszélt: pártja tűrhetetlenek tartja a magyar jövedelmi viszonyokat, ezért továbbra is 50 százalékos általános béremelést sürget. Az MSZP politikusa szerint pártjának van erkölcsi alapja béremelést sürgetni, hiszen "mi voltunk az utolsó kormány, amely fizetésemelést adott az egészségügyben és a szociális szférában".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com