Fidesz: a baloldal oktatási rendszere bukott meg

A Fidesz szerint a baloldal kormányzása alatt szétverte az oktatást, elvette a pénzt az iskoláktól, eladósította az intézmény-fenntartó önkormányzatokat, míg a nagyobbik kormánypárt 2010 óta a szocialisták által elvett pénzeket pótolja.

A Fidesz parlamenti frakciója MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményével Erőss Gábor csütörtöki sajtótájékoztatójára reagált. A Párbeszéd Magyarországért oktatási szakpolitikusa azt mondta: bár az oktatási rendszer megbukott, a kormány ugyanazon az úton megy tovább.

fidesz

A politikus szerint emiatt a működési zavarok tovább fognak erősödni, mert a kormány éppen az ellenkezőjét tette annak, amit a Tanítanék mozgalom, a tanárok, a szülők és a diákok kértek.

A Fidesz szerint a köznevelésben ma iskolafejlesztés zajlik, a kormány ingyenes gyermekétkeztetési programot működtet, emellett a rendszerváltás óta a legnagyobb pedagógus-béremelési és a legnagyobb ingyenes tankönyvellátási programot hajtja végre.

Az oktatásra fordított költségvetési támogatás jövőre 455 milliárd forinttal több lesz, mint a baloldal által utoljára benyújtott, 2010-es költségvetésben - hangsúlyozták.

Az iskolák fenntartásával kapcsolatos vitát a köznevelési kerekasztalnak köszönhetően sikerült rendezni - fűzték hozzá.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com