Fidesz: a baloldal saját magán kezdhetné a korrupció elleni harcot

A Fidesz-frakció szerint a baloldal saját magán kezdhetné a korrupcióellenes harcot.

480px-Fidesz_New_logoA kormánypárti képviselőcsoport azzal kapcsolatban juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy vasárnap délután az ország számos pontján tartanak korrupcióellenes demonstrációt civilek és ellenzéki pártok szervezésében.

A Fidesz-frakció reagálásában azt írta: a baloldalon még ma is ugyanazok ülnek, akik minden idők legkorruptabb kormányzását hajtották végre.

"Szétlopták és elherdálták a nemzeti vagyont, külföldiek kezére játszották át az ország energiastratégiai vagyonelemeit és közműcégeit, szabálytalanul költötték el a hazánkba érkező uniós források 76 százalékát, és hagyták, hogy a bankok és a csaló brókerek magyar családok százezreit tegyék tönkre" - fogalmaztak.

A kormánypártiak szerint vasárnap ugyanazok szerveznek együtt tüntetést, akik egymásról is elismerték, hogy korruptak. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, volt kormányfő azt mondta - idézték őt -, hogy azért hagyta ott az MSZP-t, mert ott loptak, majd azt is mondta, azt, hogy "honnan vándorolt a szocialista párthoz a pénz, jobb, ha nem tudjuk".

Bajnai Gordon volt miniszterelnöktől azt a mondatot citálták, miszerint "meglehetősen korrupt hely volt Magyarország a 2010 előtti időszakban". Az MSZP volt elnöke, "Mesterházy Attila ugyancsak elismerte, hogy a párttársai korrupciós ügyei hatalmas gondot jelentenek számára" - írta közleményében a Fidesz-frakció.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com