Fidesz: a Gyurcsány-koalíció már bizonyította, alkalmatlan a munkahelyteremtésre

A Fidesz szóvivője szerint a baloldal a 2010 előtti Gyurcsány-korszakban már bebizonyította, hogy mennyire alkalmatlan a munkahelyteremtésre.

fidesz-logo_Zsigó Róbert hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a "Gyurcsány-koalíció" ma a foglalkoztatás területén is elvitatja a magyarok teljesítményét, és meghamisítja a tényeket, csakúgy, mint 2010 előtt. Holott a "hét fő bűnük" közül talán éppen az a legsúlyosabb, hogy 2002 és 2010 között munkanélkülivé tettek mintegy 250 ezer embert, a foglalkoztatottak száma pedig eközben százezerrel csökkent - fűzte hozzá.

Megjegyezte: nem csak hogy kevesebben dolgoztak, de a munkavállalók - akik a "Gyurcsány-program megszorításainak első számú célpontjai" voltak - terhei is egyre nőttek az alatt a nyolc év alatt, a fizetés nagy részét elvitte az adó, ráadásul az egy- és kétgyermekes családok adókedvezményét is eltörölték.

Ezzel szemben ma 22 éves csúcson van a foglalkoztatottság, négymilliónál is többen dolgoznak Magyarországon, a munkanélküliségi ráta pedig tavaly az európai átlag alá csökkent - hangsúlyozta a kormánypárt szóvivője. Hozzátette, hogy mindeközben a munkavállalók terhei csökkennek, sőt a Fidesz további adócsökkentésben gondolkodik. Felidézte azt is, hogy béremelési program indult a pedagógusoknak, az egészségügyben, valamint a szociális és gyermekvédelmi területen dolgozóknak.

Azzal kapcsolatban, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) szerint az Orbán-kormány a korábbi Gyurcsány-kabinet intézkedését vette alapul a gyed extra bevezetésével, Zsigó Róbert azt mondta: a volt miniszterelnök és pártja megint hazudozik, hiszen a baloldali kormányzás idején elvették a nőktől a hároméves gyest, a családoktól az adókedvezményt, és ha Gyurcsány Ferencen múlt volna, a családi pótlékot is megadóztatta volna, amit végül az Alkotmánybíróság akadályozott meg.

A sajtótájékoztatón megkérdezték a Fidesz szóvivőjét a német megszállás tervezett budapesti emlékművéről, amelyről azt mondta: biztosak voltak abban, hogy a "Gyurcsány-koalíció" ezt az ügyet, a német megszállás áldozatainak szóló emlékmű ügyét is félremagyarázza majd.

Végül szóba került a vasárnapi nagykátai időközi önkormányzatiképviselő-választás is, amellyel kapcsolatban a Jobbik hétfőn azt közölte: büntetőfeljelentést tesz, mivel a helyi választási bizottság megállapította, hogy az MSZP-Együtt jelöltje valóban megsértette a kampánycsendet a szavazók szervezett szállításával.

"Megdöbbentő, hogy újra és újra választási csaláson kapják a baloldalt" - kommentálta az ügyet Zsigó Róbert. "Baja, Fót, most pedig Nagykáta: úgy tűnik, hogy választási csalás ott van, ahová a Gyurcsány-koalíció beteszi a lábát" - fogalmazott.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com