Fidesz: a magyar emberek megélhetését a baloldal veszélyezteti

A Fidesz-frakció értékelése szerint a magyar emberek biztonságát, megélhetését, adócsökkentését és béremelését a baloldal bevándorláspárti politikája veszélyezteti.

A kormánypárt szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében az MSZP-s Burány Sándor szavaira válaszolt.

fidesz

A szocialista politikus szerint Magyarországon a kormány adópolitikája miatt mindennapos jelenséggé vált a dolgozói szegénység, és nem véletlen, hogy naponta százával-ezrével hagyják el az országot az emberek.

A Fidesz erre reagálva egyenes választ kért a szocialistáktól arra, hogy igent vagy nemet mondanak a kényszerbetelepítésre. Mint írták, Európának és Magyarországnak jelenleg a bevándorlás jelenti a legnagyobb problémát, mert Brüsszelben egyre konkrétabb tervek készülnek a bevándorlók betelepítésére és automatikus szétosztására, miközben Líbiában 1 millió, Törökországban 3 millió migráns várakozik.

"A bevándorláspárti baloldallal ellentétben a polgári kormány mindent megtesz, hogy megvédje az országot és a magyar emberek munkahelyeit a bevándorlóktól" - fogalmazott a kormánypárti képviselőcsoport, példaként hozva, hogy a dolgozókat 2010 óta adócsökkentések és béremelések segítik, amelyek jövőre is folytatódnak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com