Fidesz: akár kétszámjegyű is lehet a rezsicsökkentés

Ameddig Fidesz-kormány van, marad a rezsicsökkentés, amely akár kétszámjegyű is lehet - mondta kérdésre válaszolva Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő más témában tartott vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus elmondta: a három éve kezdett rezsicsökkentést az árszabályozás után immár piaci eszközökkel kell folytatni, erre a maga részéről lát is lehetőséget. Mint mondta, egyelőre nem akar százalékokról beszélni, de akár kétszámjegyű is lehet a rezsicsökkentés.

fidesz

Az áram esetében Paks II. a meghatározó - fűzte hozzá.

Arra a kérdésre, hogy miként egyeztethető össze a polgári Magyarország eszméjével a 888.hu portálon Tóbiás József szocialista pártelnököt és családját támadó, egy hete közzétett cikk, a fideszes politikus hangsúlyozta: egyetért párttársával, Gulyás Gergely parlamenti alelnökkel, aki elítélte az írást.

G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztője néhány napja elnézést kért a cikk miatt.

Németh Szilárd ugyanakkor megjegyezte azt is: megérti mindazokat, akik felháborodtak a 888.hu cikkét olvasva, de ugyanilyen reakciókat vár tőlük, amikor Orbán Viktor és családja a célpont.

Az adatvédelmi biztos napokban kiadott állásfoglalásával kapcsolatban - mely szerint az alaptörvény módosítása közügy, tervezett módosítása nyilvános, az információs alapjogokat pedig terrorveszélyhelyzetben sem lehet rendelettel szabályozni - újságírói felvetésre Németh Szilárd azt mondta: fontos, hogy az adatvédelmi biztos teszi a dolgát, de az is, hogy a kormánypárt tegye a magáét.

"Látjuk a terrorveszély növekedését. (...) A magyar családokat minden eszközzel megvédjük. (...) Cselekedni kell. (...) A megelőzést fontosabbnak tartjuk, mint az utólagos siránkozást" - hangoztatta a kormánypárti politikus.

MTI

Hozzászólások


Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!


Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Mandiner tudósítója kérdésére elhangzottak válaszok, frázisok tárgyalóképes politikusoktól, aztán jött a kultúrsokk!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

http://ujhazak.com