Fidesz: az eddigieknél több pénz jut a gyermekekre

Az eddigieknél több pénz jut a gyermekekre a jövő évi költségvetésben - mondta Dunai Mónika, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.

Dunai Mónika a gyermeknap alkalmából tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "a mai nap a gyermekeké, de mi azt szeretnénk, ha nemcsak a mai napon, hanem az év minden napján megkönnyebbülhetnének és előrébb léphetnének a magyar gyermekes családok".

fidesz

Ezért a jövő évi költségvetésben az eddigieknél még több pénzt fordítanak a gyermekekre, családokra - jelentette ki a kormánypárti politikus.

Szavai szerint a családok azzal számolhatnak, hogy több pénz jut a gyermekek nevelésére és a megélhetésre. Továbbá több pénz jut az otthonteremtésre, és több pénz jut majd az otthoni étkezés mellett a gyermekek bölcsődei, óvodai, valamint az iskolai étkeztetésére - mondta Dunai Mónika.

Emlékeztetett, hogy a családi adórendszert a kormány 2010-ben vezette be, amelynek köszönhetőn - mint mondta - minden évben egyre több pénz maradt és a terveik szerint marad a jövőben is a családok zsebében.

A kétgyermekes családoknál idén január elsejétől a családi adókedvezményt emelték, jelenleg havonta nettó 25 ezer forintos adókedvezményt érvényesíthetnek, ez 2017-től nettó 30 ezer forintra nő. Ez összesen 390 ezer családot érint - közölte.

Dunai Mónika elmondta azt is, hogy a kiskeresetűek 2014-ben bevezetett adócsökkentésével a legalacsonyabb jövedelmű, mintegy 120 ezer családnak gyakorlatilag a bruttó fizetése marad meg nettó összegként.

Jövőre több pénz jut majd a gyermekek otthoni étkeztetésére, mert a legfontosabb élelmiszerek áfáját csökkentik. Ez átlagosan 30-40 ezer forint többletet jelent majd a családi kasszákban - mondta.

Dunai Mónika kitért arra is: az otthonteremtési programot jövő évben bővítik, 2017-ben az idei évhez képest több mint kétszeresére, 211 milliárd forintra tervezik növelni a programra fordítható forrást.

Mint mondta, a jövő évi költségvetésben a rendszerváltás után a legmagasabb összeget fordítják a gyermekek bölcsődei, óvodai és iskolai étkeztetésére. Az idén erre 72 milliárdot, jövőre 74 milliárd forintot biztosítanak. Emellett minden eddiginél több gyermek számára biztosítják 2017-ben az ingyenes tankönyvellátást.

Dunai Mónika szólt arról is, hogy bővítik a bölcsődei férőhelyeket a következő években, a jövő évtől újabb bölcsődei formák indulhatnak majd el. Lehetőség lesz "munkahelyi", "mini" vagy "családi" bölcsődék kialakítására.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com