Fidesz: az MSZP 600 milliárdot vont ki az egészségügyből és átverték a dolgozókat

A Fidesz szerint az MSZP kormányzása alatt az ellenkezőjét tette annak, mint amiről most beszél: a szocialisták 600 milliárd forintot vontak ki a szektorból és ők azok, akik átverték az egészségügyi dolgozókat.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy Tukacs István MSZP-s országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján érdemi forrásemelést sürgetett az egészségügyben, és 600 milliárdos többlettámogatást szorgalmaznak.

fidesz

A Fidesz szerint a szocialisták egyhavi bért vettek el az egészségügyi dolgozóktól, létbizonytalanságba taszították őket, a betegekkel pedig vizitdíjat és kórházi napidíjat akartak fizettetni. Ezzel szemben a polgári kormányzás óta 500 milliárdos fejlesztés indult az egészségügyben és eddig 300 milliárd forintot fordítottak az egészségügyi dolgozók béremelésére.

Kiemelték, hogy ősszel több éves béremelési program kezdődik az ápolóknak, 2019-ig átlagosan 65 százalékkal emelkedik a bérük, a szakorvosoknál és kórházi szakgyógyszerészeknél is béremelés indul, jövő őszre bruttó 207 ezer forinttal nő az alapbérük.

Az alapellátásban dolgozók 2010 óta 41 százalékos finanszírozási többletben részesültek, most újabb emeléssel számolhatnak - olvasható a kormánypárt közleményében.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com