Fidesz: hol vannak még rejtekhelyei az MSZP-nek és a DK-nak? (2.rész)

Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, néhány éve Simon Gáborról, az MSZP akkori elnök-helyetteséről derült ki, hogy ausztriai számlákon több százmillió forintot titkolt el, a legutóbbi hírek szerint pedig Czeglédy Csabáról, a szocialisták Vas megyei "vezető politikusáról", valamint Gyurcsány Ferenc és Botka László "bizalmasáról" derült ki, hogy hárommilliárd forintos tételben vádolható bűnszövetkezetben elkövetett csalással.

Kiemelte, a Fidesz utóbbi ügyben arra is választ vár, hogy jutott-e az MSZP-nek és a DK-nak is ezekből a pénzekből, hol van a 3 milliárd forintnak a ma még elő nem került nagyobbik része. Czeglédy Csaba és ügyvédje is először tagadta a titkos széfek létezését, de egy osztrák banki határozat megerősítette azt és abból tízmillió forint értékben kerültek elő aranyrudak - fejtette ki Hidvéghi Balázs, aki szerint ennek tudatában jogosan merül fel a kérdés, hogy nem ez az egyetlen rejtekhely. A Fidesz ezért ismételten választ vár az MSZP-től és a DK-tól, hogy tudtak-e Czeglédy Csaba titkos számláiról és széfjéről - tette hozzá.



Hidvéghi Balázs kérdésekre válaszolva kínosnak nevezte, hogy az Európai Bizottság és jelenlegi vezetője, Hans Timmermans szerinte évek óta Soros György unióra veszélyes migrációs betelepítési terveit valósítják meg, majd azt "megpróbálják le is tagadni és vádaskodnak". A leghatározottabban fel kell lépni ezen hibás politikai törekvések ellen - mondta. A Fidesz kommunikációs igazgatója újabb reagálásában megismételte, a kormány július közepéig vásárolta meg a Soros Györgyöt ábrázoló plakátokat, amelyek eltávolításának ideje az azokat kihelyező cégen és nem a kabineten múlik.

Hidvéghi Balázs szintén kérdésre válaszolva megerősítette, büszke arra, hogy a Pécsi Tudományegyetem doktori iskolájának hallgatója lehet. Kijelentette, nem tartja összeférhetetlennek, hogy a képzést az MNB alapítványa is támogatja, mivel az ország egyik legjobb doktori képzéséről van szó, amely teljes mértékben nyitott, abban egyenlő feltételek vonatkoznak mindenkire és átlátható a tartalma.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com