Fidesz: Magyarország pénzügyileg stabil, a növekedés tartós

Magyarország ma pénzügyileg stabil, és tartós a gazdasági növekedés - így kommentálta a Fidesz-frakció az MSZP hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakat.

480px-Fidesz_New_logoBurány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke arról beszélt: pártja szerint Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz éveken keresztül hazudott, ugyanis az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentése is igazolja, hogy a kormány megszorításokkal élt az elmúlt években, miközben folyamatosan tagadta ennek tényét.

A Fidesz képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében erre úgy reagált: saját alkalmatlanságának árát egyedül az a Gyurcsány-Bajnai-kormány hajtotta be sorozatos megszorításokkal, amelyben Burány Sándor maga is pénzügyi államtitkár volt.

A kormánypártiak szerint Burány Sándor így személyesen is felelős az államadósság megduplázásáért, az IMF-hitelért és azért, hogy folyamatosan túlzottdeficit-eljárás alatt tartották Magyarországot.

Míg a szocialisták kormányzása alatt a magyar családokat egymás után érték a megszorítások, az adó- és a rezsiemelések, addig mára Magyarország kikerült abból a gödörből, amelybe az MSZP taszította - hangsúlyozta a Fidesz-frakció.

"Ahogy azt az ÁSZ is megállapította, a kormány intézkedéseinek köszönhetően az ország pénzügyi helyzete stabilizálódott" - írták, kiemelve, hogy a költségvetés 2010 óta stabil, a hiány 3 százalék alatt van, "az utolsó fillérig visszafizettük a szocialisták által felvett IMF-hitelt", és beindult a gazdasági növekedés. Hozzátették, hogy a közterheket ma már nemcsak a magyar munkavállalók viselik, hanem profitjukkal arányosan a bankok és más jövedelmező szektorok is.

Közleményüket azzal zárták, hogy az Európai Bizottság várakozása szerint is folytatódik a bővülés, nő a családok szociális biztonsága, csökken az államadósság, és kisebb lehet az államháztartási hiány.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com