Fidesz: segély helyett munka kell

A Fidesz célja a teljes foglalkoztatás, a kormánypárt politikájában ezért a munkahelyteremtés továbbra is az első, mert a munka működik, de a segély nem - közölte a kormánypárt szerdán az MTI-vel.

Közleményükkel Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkárának szavaira reagáltak. Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mérésének kezdete, 1992 óta nem dolgoztak annyian mint most, több mint 4 millió 200 ezren Magyarországon, a munkanélküliség pedig tíz éve nem volt ilyen alacsony.

Fidesz_New_logo

A Fidesz úgy fogalmazott: a baloldal 1,8 millió magyar adófizetőt és több mint félmillió munkanélkülit hagyott maga után, ezzel szemben ma több mint 4 millió 200 ezren dolgoznak és háromszázezerre csökkent az álláskeresők száma; öt év alatt Magyarország európai szinten is az élre került a gazdasági növekedésben és a munkanélküliség csökkentésében.

Hozzátették: a fejlesztési források hatvan százalékát gazdaságfejlesztésre fogják fordítani és mindig elsőbbséget kapnak a munkahelyteremtő beruházások. Jövőre több munka lesz és kevesebb adó, az szja csökkentésével minden munkavállaló fizetése nőni fog, emellett folytatódik a pedagógusok, az ápolók, az orvosok, a rendőrök, a katonák, a szociális dolgozók béremelése - szögezték le.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com