Fidesz: sehol sem áll le a szemétszállítás

A Fidesz szerint sehol sem áll le a szemétszállítás, a szocialisták "már megint hazudnak".

A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében Szabó Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő nyilatkozatára reagálta, aki azt mondta, hogy április 1-jétől kellene működnie a központosított hulladékgazdálkodási rendszernek, de "az állami mamutcég" nem tudja ellátni számlázási feladatait, ezért néhány hét múlva leállhat a szemétszállítás.

fidesz

A Fidesz közleményében azt írták: az MSZP nem az emberek érdekét védi, amikor az új hulladékgazdálkodási rendszert támadja. A szocialisták áremelést akarnak, és az emberekkel fizettetnék meg bizonyos, rosszul működő cégek veszteségét. Úgy fogalmaztak, hogy az új hulladékgazdálkodási rendszer "az ügyfelek érdekét és a rezsicsökkentés eredményeit védi", a szolgáltatáshoz szükséges minden új jogszabály és díjtétel ismert.

Ahogy azt a nemzeti hulladékgazdálkodási vállalat már sokszor közölte, a szemétszállítás törvényben garantált szolgáltatás, így sehol sem fog leállni - hangsúlyozták, hozzátéve: ha egy cég nem tudja vagy nem akarja már vállalni a szolgáltatást, akkor végső esetben a katasztrófavédelem jelöli ki azt a társaságot, amelyik elviszi a szemetet.

A problémás cégek nem április, hanem évek óta halmozzák a veszteségüket. A pénzügyi gondokkal küzdő szolgáltatóknak a nemzeti hulladékgazdálkodási vállalat előfinanszírozás formájában pénzügyi támogatást ajánlott fel - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com