Fidesz: újabb 10 milliárd forint támogatást kapnak az induló hazai kkv-k

fidesz10 milliárd forint támogatásra pályázhatnak a hazai induló kis- és középvállalkozások, ráadásul a hátrányos helyzetű kistérségekben induló beruházások esetében a támogatás összege is magasabb - közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-vel.


Kocsis Máté közleményében kiemelte: a Fidesz minden segítséget megad a hazai kis- és középvállalkozások fejlődéséhez, a versenyképességük növeléséhez és a munkahelyteremtéshez. A kormányváltás óta eddig közel ezer kis- és középvállalkozás részesült kormányzati támogatásban, a mostani újabb források pedig 5200 új munkahelyet teremtenek.
A vállalkozások április 5-ig pályázhatnak új gépek, műszaki eszközök, technológiák beszerzésére, valamint új létesítmények építésére. A mostani munkahelyteremtő pályázati program annak a Fidesz által vállalt gazdaságpolitikának a része, amely "a külföldi érdekek helyett, a hazai vállalkozások érdekeit tartja mindig szem előtt" - írja Kocsis Máté.
Az eddigi intézkedéseknek köszönhetően a hazai vállalkozások adminisztrációs terhei csökkentek, a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál felére csökkent a társasági adó, valamint új kisvállalati adó segíti az 5-25 fős vállalkozásokat - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com