Fővárosi Közgyűlés - Csökkentik a Főpolgármesteri Hivatal létszámát

Nyolcvanfős létszámleépítés kezdődik júniusban a Főpolgármesteri Hivatalban - döntött a Fővárosi Közgyűlés hétfőn.

Ülésezik a F?városi Közgy?lés a F?polgármesteri Hivatal dísztermébenAz előzetes számítások szerint a létszámleépítés 2016-ban éves szinten megközelítőleg 330 millió forint kiadáscsökkenést eredményezhet.

A hivatali apparátus engedélyezett létszámát a jelenlegi 946-ról 866-ra csökkentik.

A létszámleépítés két ütemben történik meg: június elsejével 39 álláshelyet szüntetnek meg, amelyből 33 a megüresedő álláshelyek leadásával, további hat feladat megszűnése miatt adható le. A létszámcsökkentés második szakaszában - október elsejével - további 41 embernek - köztisztviselőknek, ügykezelőknek, fizikai alkalmazottaknak - mondanak fel.

Az elfogadott javaslatban kitértek arra is, hogy a Főpolgármesteri Hivatal "létszámának összesen 80 fővel történő csökkentésén túlmenően további létszámcsökkentés már nem biztosítható úgy, hogy a hivatali apparátus létszáma és összetétele ne veszélyeztesse a fővárosi önkormányzatnál maradó feladatellátásból eredő elvárásokat".

Az előterjesztést ismertetve Sárádi Kálmánné főjegyző azt mondta, az álláshelyek megszüntetését a takarékosság és a fővárostól elkerülő feladatok indokolják. Kiemelte, igyekeznek elsősorban a hosszú ideje be nem töltött munkaköröket megszüntetni és minél kevesebb alkalmazottat elbocsátani.

Erre válaszolva a jobbikos Tokody Marcell azt kérte, hogy csak az üres álláshelyeket szüntessék meg, míg a többi érintett alkalmazottat foglalkoztassák tovább más munkakörben, például a közgyűlés döntéseinek átláthatóbbá tétele érdekében.

Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője azt kérte, a közgyűlés csak akkor döntsön az álláshelyek megszüntetéséről, ha már ismertté válnak a részletek.

A vita végén Tarlós István főpolgármester azt mondta, az álláshelyek csökkentésére azért is szükség van, mert a Városházán még mindig az előírt normánál majdnem kétszer több, mintegy 900 foglalkoztatott van.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com