Gulyás Gergely: a kollektív bűnösség doktrínája összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal

A kollektív bűnösség doktrínája összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal - hangoztatta az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke vasárnap Budapesten, a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján rendezett megemlékezésen.

gulyás gergelyGulyás Gergely kifejtette: az európai jogrend és az európai államok jogrendszereinek alapja az emberi méltóság feltétlen tisztelete; a kollektív bűnösség doktrínája összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal, ellentmond minden ma ismert emberi jogi dokumentumnak, és mindennek, amit ma demokratikus értéknek nevezünk.

Amíg az Európai Unió bármely tagállamában a kollektív bűnösséget rögzítő rendelkezések akár csak elviekben is a jogrend részei lehetnek, addig hiteltelen az európai közösségtől minden az emberi jogok és a demokratikus, jogállami alapértékek védelmére irányuló erőfeszítés - mondta a fideszes politikus a Rákóczi Szövetségnek az Országházban megtartott ünnepségén.

Az Országgyűlés alelnöke szerint mindaddig, amíg valakit meg lehet fosztani állampolgárságától csak azért, mert a nemzetisége szerinti ország állampolgárságát is szeretné felvenni, addig az emberi méltóságnak nincs igazi védelme Európában.

Mindaddig, amíg valakit büntetni lehet azért, mert anyanyelvét használja, a demokratikus, jogállami értékekre való hivatkozás üres frázis marad csupán.

Mindaddig, amíg jogállami érvekbe burkolt politikai kritikát lehet megfogalmazni a keresztény gyökerek tényszerű rögzítéséért vagy a hagyományos család értékének törvényi védelméért, de szemet lehet hunyni a kollektív bűnösség XXI. századi megerősítése felett, addig az európai közösséget tartalmi értelemben nehéz európainak és képtelenség közösségnek tekinteni - fogalmazott Gulyás Gergely.

Kitért arra is: sok felvidéki magyarnak meg lett volna a lehetősége arra, hogy elkerülje a kitelepítést, ha megtagadja magyarságát. A kitelepítettek nagy száma jelzi, hogy ennek a cinikus feltételnek milyen fogadtatása volt - fűzte hozzá.

Fájdalmasnak nevezte, hogy miközben meggyőződésük, hogy Közép-Európa kommunista zsarnokságot szenvedett népei egymásra utaltak és a közös érdekek hatékony érvényesítéséhez a visegrádi együttműködés nélkülözhetetlen, addig a rendszerváltozás után a nemzetiségi jogok területén alig történt előrelépés.

A szomszédos országok közigazgatási átalakítási kísérletei és a szlovák nyelvtörvény is szomorú példája az alapvetően téves, hitük szerint a többségi társadalom érdekeivel is ellentétes, a nemzetiségi jogok korlátozására irányuló szemlélet továbbélésének - mondta Gulyás Gergely.

A politikus méltatta a Rákóczi Szövetség tevékenységét és úgy fogalmazott: kitelepítések, elnyomás, kollektív jogfosztás, nyelvtörvény, tilalmazott kettős állampolgárság után és ellenére is van felvidéki magyarság. Ez önmagában olyan ajándék, ami erőt kell, hogy adjon a további közös munkához - tette hozzá.

"Ha ennek tudatában nem fogunk össze, hogy elősegítsük a szülőföldön maradás és a magyarság megmaradásának feltételeit, akkor a kitelepített százezer felvidéki magyar emlékéhez leszünk hűtlenek" - mondta Gulyás Gergely.
Őry Péter, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának alelnöke arról beszélt: az átélt gyötrelmeken már nem tud senki változtatni, de emlékezni és emlékeztetni kötelesség.

Azért is fontos emlékezni - folytatta -, mert a trauma mindmáig érezteti hatását. Szavai szerint a megbékélés és a múlttal való szembenézés mind a mai napig várat magára, és a Benes-dekrétumok továbbra is a szlovák jogrend részét képezik.

Azt kérte, az oktatásban legalább néhány óra erejéig jelenjen meg a felvidéki magyarság kálváriája.

Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntőjében azt mondta: a magyarság kiemelkedően negatív eseményére emlékeznek. Hozzátette: a Felvidéken a magyarság jövője attól függ, hogy a fiatal generáció mennyire képes átvenni és továbbadni identitását.

Az ezért folytatott küzdelemnek a Rákóczi Szövetség az élharcosa - rögzítette, és kitért arra is, hogy egyre jobb eredményeket mutat a szövetség beiskolázási programja, amely a gyermekek magyar iskolába íratását célozza.

Az ünnepségen részt vett mások mellett Duray Miklós író, felvidéki magyar politikus és Tamás Ilonka, a szlovák állampolgárságától a magyar felvétele miatt megfosztott 103 éves felvidéki magyar tanítónő.

A magyar Országgyűlés 2012. december 3-ai határozatában rögzítette, hogy szükségesnek tartja méltóképpen megemlékezni a Csehszlovák Köztársaságból a Benes-dekrétumok következtében kizárt, Magyarországra telepített magyarokról, valamint azt is, hogy támogatja a kitelepítéssel kapcsolatos megemlékezések szervezését, oktatási anyagok készítését.

Az Országgyűlés emellett kifejezte nagyrabecsülését mindazoknak, akiket az adott időszakban csehországi kényszermunkára deportáltak, és ebben a szenvedésekkel teli helyzetben is igyekeztek megőrizni magyarságukat.

A kitelepített magyarokat szállító első szerelvény 1947. április 12-én, az utolsó 1949. június 5-én indult, e két időpont között szinte naponta vitték a kijelölt családokat, összes ingóságukkal együtt, Magyarországra.

A Szovjetunió teljes támogatását élvező Csehszlovákia a párizsi békekonferencián még azt is el akarta érni, hogy a reszlovakizáció és a lakosságcsere után megmaradt mintegy 200 ezer magyart is egyoldalúan áttelepíthesse, de ezt az amerikaiak megvétózták.

Egy ideig több ezer magyart tartottak szlovákiai munkatáborokban, az érintett magyarok számát a cseh történészek 30-40 ezerre, a szudétanémet szövetségek negyedmillióra becsülik.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com