Győzött a taxi! – kivonul az Uber szolgáltatás Magyarországról

A taxis lobbinak köszönhetően felfüggeszti tevékenységét az Uber Magyarországon!


A személyszállító internetes szolgáltatás megszünteti tevékenységét Magyarországon az ellenük hozott törvények miatt, mert az internetes szolgáltatás nem akarja, hogy a dolgozó emberek sorsa meg legyen pecsételve egy progresszíven hozott törvény miatt.

File illustration picture showing the logo of car-sharing service app Uber on a smartphone next to the picture of an official German taxi sign

"Nagyon nehezen hoztuk meg ezt a döntést, de kénytelenek voltunk, mert a július 24-én életbe lépő törvény miatt az Uberező sofőrök elveszíthetik a jogosítványukat vagy az autójuk rendszámát, annak ellenére, hogy minden engedéllyel rendelkeznek és adót fizetnek. Ezek olyan kockázatok, amiknek az Uber egyetlen magyar alvállalkozó sofőrt sem szeretne kitenni" – juttatta el az Alfahírhez Fekete Zoltán az Uber magyarországi igazgatója sajtótájékoztatójának egy részét.

Az Uber képviselője elmondta, hogy ők mindig törvénytisztelők és szabálykövetők voltak. Az új törvényt is betartják, hiába tartják azt rossznak.

Az Uber ezek ellenére hiába tárgyalt a törvényhozókkal, akik hoztak egy olyan blokkoló törvényt, amely ellehetetlenítette 1200 dolgozó ember munkáját, ezzel veszélybe sodorva megélhetésüket és családjuk megélhetését.

A modern technológia büntetve van Magyarországon. Az Uber sofőrök némelyike csak ezt a munkát végezte. Volt olyan is, aki kiegészítésként vállalta az internetes munkát boldogulása érdekében.

0

"Mindez szembemegy az Európai Bizottság állásfoglalásával és szembemegy más európai országok hozzáállásával is. Csak néhányat kiemelve Lengyelország, Lettország, Észtország, Ukrajna, Litvánia, Spanyolország vagy éppen Anglia úgy döntöttek, hogy a blokkolás helyett a sharing economy megfelelő szabályozását célozzák meg, hogy élen járók lehessenek a digitális gazdaságban. Magyarország sajnos nem így döntött" – olvasható az Alfahírhez intézett levélben.

A jelenlegi helyzet, hogy az Uber internetes szolgáltatás világszerte 480 városban működik.

Magyarországon történt az első eset, hogy olyan törvényt hoztak, amely a világon egyedi.

Közülük Budapest lesz az egyetlen nagyváros, ahol az Uber internetes szolgáltatás nem lesz elérhető.

uber-vs-taxi-title-card1

orbán viktor

Forrás: alfahir.hu

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com