Harmincszázalékos női kvótát javasol az Együtt-PM

Az Együtt-PM a nők társadalmi jelenlétének erősítéséért 30 százalékos női kvótát kíván bevezetni a jövőben az Országgyűlésben - mondta Szelényi Zsuzsanna a párt vasárnapi, Budapesten megtartott sajtótájékoztatóján.

egyutt-pm_logoEnnek érdekében, egy erre a célra létrehozott honlapon nyilatkoztatni kívánják a 2014-es választás valamennyi jelöltjét arról, hogy mi a véleménye a női kvótáról, majd az eredményeket nyilvánosságra hozzák - közölte a párt elnökségének tagja.

Mindennek alapján a következő Országgyűlés feladatául jelölnék ki a női kvóta bevezetését - tette hozzá a politikus.

Szelényi Zsuzsanna elmondta: Magyarországon a népesség felét kitevő nők aránya a politikában mindössze 9 százalék és a vállalatvezetők között is csupán 5 százaléknyi a nő. Ez is okozza, hogy a nemzetközi felmérések szerint, a nők esélyegyenlőségét tekintve Magyarország csupán a 87. helyen áll az országok rangsorában.

Szelényi Zsuzsanna szerint a nemzetközi tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy hatékonyabban, kevesebb korrupcióval működnek azok a szervezetek, amelyek vezetését legalább egyharmadnyi arányban nők látják el.

Hozzátette, nem hívei ugyan az adminisztratív eszközöknek, ám mégis szükségesnek tartják a kvóta bevezetését, mert az Országgyűlésben ezen a területen az elmúlt 20 évben nemhogy javult, hanem folyamatosan romlott a helyzet.

Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke azt hangsúlyozta: nem azért kell több nő a közéletbe, hogy ők jobban érezzék magukat, hanem azért, hogy javuljon a társadalom általános közérzete. Szerinte, ha a nők egyaránt ki tudják teljesíteni az életüket a munka és a gyermeknevelés területén, akkor ez jótékonyan fog hatni a gyermekvállalásra, vagyis az ország demográfiai folyamataira is.

Éppen ennek érdekében fogalmazott meg programot az Együtt-PM a női esélyegyenlőség javítására, amelyet a következő napokban mutatnak be. Ebben egyebek között javaslatokat tesznek a gyermekvállalás támogatásának növelésére, a kisgyerekes anyák munkába állásának segítésére, a családon belüli erőszak, az abortuszok, a prostitúció visszaszorítására.

A többi között, a GYES és a GYED ideje alatt a nők ingyen vehetnének részt a felsőoktatásban, illetve a családtámogatásokat a jövőben az infláció és a gazdasági növekedés tükrében automatikusan emelnék. Továbbá jelentősen bővítenék a bölcsődei és óvodai férőhelyeket.

Szükségesnek tartják, hogy a nőt a szülés előtt foglalkoztató munkaadónak legyen részmunkaidős foglalkoztatási kötelezettsége abban az esetben, ha a kisgyermekes anya vissza akar menni dolgozni, illetve újra törvényjavaslatot nyújtottak be annak érdekében, hogy a családon belüli erőszak esete ne magán, hanem közvádas legyen.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com