Hoffmann: szakmai fórumra való érvek hangzottak el a közoktatási vitanapon

A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, volt oktatási államtitkár sajtótájékoztatóján úgy értékelt: az alapértékek, intézkedések a 2011-ben elfogadott köznevelési törvényben megfogalmazottak nem változtak.

Finomhangolás folyik, és ez a jövőben is várható majd - mutatott rá. Hozzátette: öt éve a gyerekeket, a tanárokat és az iskolarendszer egységét középpontba helyező törvényt fogadtak el, s ezzel mindenki egyetért, aki oktatással foglalkozik.



Az intézkedésekről szólva kitért többek között a három éves kortól kötelező óvodáztatásra, a hit- és erkölcstan bevezetésére, az iskolák egész napos nyitva tartására, s arra, hogy a pedagógus életpályának köszönhetően minden pedagógus, és egyéb iskolai dolgozó bére legalább ötvenezer forinttal nőtt.

A nyelvtudás központi mérése szerint a hatodik és nyolcadik osztályosok a nemzetközi szinthez képest jó eredményt hoztak, s a TIMSS-mérés is azt mutatta, hogy a negyedik osztályos gyerekek matematikai és természettudományos területen a nemzetközi átlag felett teljesítettek. Összegzése szerint jó úton halad a köznevelés ügye.

Ugyanakkor most is az volt a benyomása, ahogy a korábbi oktatási vitanapokon is, mintha nem egy országban élnének. A felszólaló politikusok sokszor nagyon ellentétesen látják az egyes kérdéseket, és elég gyakran valótlanságok hangzottak el - értékelte a parlamentben zajló vitanapot.

Kérdésre az ellenzék által ostorozott tankötelezettségről azt mondta: a kormánypártok álláspontja nem változott, ez az intézkedés önmagában sem pozitív, sem negatív eredmény nem hoz, s még mindig magasabb a tankötelezettségi korhatár, mint az európai átlag. A 16 éves korhatár nem jelenti azt, hogy ennyi idős korban ki kell rakni a gyerekeket az iskolából - rögzítette, megjegyezve: a korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy ezen életkor után jelentősen megnőtt az igazolatlan hiányzások száma.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com