Hollik: a baloldal a migránsok betelepítésében érdekelt

A baloldal továbbra is a migránsok betelepítésében érdekelt - jelentette ki Hollik István, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.

A képviselő szerint az európai baloldal újabb és újabb terveket eszel ki, hogy az embereket megkerülve végrehajtassa a menekültek kényszerbetelepítését.

fideszkdnp

 

Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány elsőként Európában az emberekhez fordult ebben a kérdésben, és népszavazást kezdeményezett.

"Talán ez is hozzájárult, hogy most egy újabb veszélyes tervet is letett a baloldal az asztalra; minden trükköt kitalálnak, csak hogy az embereket megkerülve (.) végre tudják hajtani a kényszerbetelepítést" - mondta.

Az új terv alapján a kormányokat megkerülve, egyenesen a betelepítésre nyitott önkormányzatokkal állapodna meg az Európai Bizottság - mutatott rá.

Magyarországon ilyen város a Botka László szocialista polgármester vezette Szeged - fűzte hozzá.
Elmondása szerint Brüsszel pénzt ajánlana az ilyen önkormányzatoknak, sőt a javaslat értelmében a migránsok bele is szólhatnának abba, hogy az unión belül melyik országba, illetve melyik városba helyezzék el őket.

Ez úgy zajlana - ismertette -, hogy a városok a helyi vállalkozókkal, egyházakkal közösen írnák ki a pályázatokat, amelyben rögzítenék, hogy mennyi menekültet fogadnának be, és mit kínálnának nekik: munkahelyeket, lakásokat, akár nyelvtanfolyamot is.

"Semmi kétségem nincs afelől, hogy a baloldal polgármesterei itt Magyarországon is elsők között jelentkeznek majd erre a javaslatra, illetve erre a betelepítésre" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a Fidesz-KDNP a leghatározottabban elutasítja ezt a javaslatot, és csak a magyar emberek dönthetnek arról, hogy kivel akarnak együtt élni.

MTI

Hozzászólások


Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!


Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

http://ujhazak.com