• 0 ℃ / 4 ℃

Illegális bevándorlás - Az MSZP megnyitja székházát a menekülteket segítő civileknek

Az MSZP megnyitja fővárosi, Jókai utcai székházát a Budapestre érkező menekülteket segítő civil szervezeteknek, hogy azt logisztikai és koordinációs központként használják.

Az ellenzéki párt lépését Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke, országgyűlési képviselő jelentette be szerdán, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.

mszp

Szerinte a magyar társadalmi béke a menekültek támogatásával és nem a kormány gyűlöletkampányával tarható fent. Az MSZP ezért felszólítja a kabinetet, hogy akár külön buszjáratokkal segítse a menekültek áthaladását, a pályaudvarokra pedig információs pontokat állítson fel - mondta Kunhalmi Ágnes, aki új, átmeneti befogadó táborok létrehozását is szükségesnek nevezte.

Megjegyezte, az MSZP emellett maga is kész információkkal segíteni a menekülteket, például térképek lefordításával és sokszorosításával.

A szocialista képviselő szerint a kabinet ahelyett, hogy ehhez hasonló lépéseket tenne az erre a célra rendelkezésére álló uniós forrásokból, szándékosan krízishelyzet kialakításán dolgozik, amivel alátámasztaná gyűlöletkampányát.

A magyar lakosság kétharmada ugyanakkor már rájött, hogy az uniós pénzből finanszírozott "undorító plakátkampány", valamint az új vasfüggönyt jelentő határzár csak a rossz kormányzásról és a korrupcióról akarja elterelni a figyelmet - vélekedett Kunhalmi Ágnes.

A szocialisták fővárosi elnöke köszönetet mondott a menekülteket segítő minden civilnek és közalkalmazottnak. Szerinte a kormány hisztériakeltésével szemben egyenes gerinccel áll Budapest és az ország egyre nagyobb számban szolidáris lakossága.

Kunhalmi Ágnes kérdésre válaszolva azt mondta, jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy az MSZP székházában befogadja a menekülteket.

MTI

Hozzászólások


Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

A muszlim migránsok integrálása nem lehetséges, mert ők az iszlám társadalmat akarják reprodukálni.

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Reprezentatív felmérést készítettek 1000 fő részvételével a magyarok külföldi politikusokhoz való viszonyulásáról.

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Vona Gábor politikus és Puzsér Róbert keményvonalas kritikus vélekedik Magyarország hovatartozásáról.

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Jól összevágott videó készült a parlamenti munkáról, amire a Magyar Narancs bukkant rá.


Megszüntethetik az óraátállítást

Megszüntethetik az óraátállítást

A jobbikos javaslatot az országgyűlés gazdasági bizottsága egyöntetűen megszavazta a nyári időszámítás bevezetéséről.

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Olyan sokan vesznek letelepedési kötvényeket, hogy az iramot nem bírják az ügynökségek.

Soros György szervezi a véres Trump ellenes tüntetéseket az Egyesült Államokban! - videó

Soros György szervezi a véres Trump ellenes tüntetéseket az Egyesült Államokban! - videó

Soros lába alól ki van húzva a talaj is!

Érdekében áll a nagyhatalmaknak a szíriai háború megszüntetése? – videó

Érdekében áll a nagyhatalmaknak a szíriai háború megszüntetése? – videó

Ha nem szűnik meg, elsősorban Magyarország fogja meginni a levét a nagyhatalmak tevékenységének már megint!

http://ujhazak.com