Illegális bevándorlás - Brüsszel gyorsított eljárásban dönt a rendkívüli magyar kérésről

Gyorsított eljárásban, a lehető legrövidebb idő alatt dönt az Európai Bizottság arról a magyar kérésről, hogy Brüsszel nyújtson rendkívüli segítséget Magyarországnak a migrációs válság kezeléséhez - közölte kedden a testület illetékes szóvivője.

Natasha Bertaud elmondta, hogy Magyarország a 2014 és 2020 közötti pénzügyi időszakban előreláthatólag több mint 85 millió eurót kaphat erre a célra, a 8 millió eurós sürgősségi segítséget viszont ezen a kereten felül kell érteni.

eu zászló

"Magyarország könnyedén frontállammá válhat" - vélekedett Bertaud, kitérve arra, hogy Brüsszel egyelőre csak pénzügyi segítséget nyújt ezen a téren Magyarországnak, és a magyar hatóságok egyelőre nem is kértek más segítséget, így úgynevezett "hot spot" felállítását sem.

Ezek létrehozásáról az uniós állam-, illetve kormányfők tanácskozása döntött. A létesítményekben uniós szakemberek dolgoznak, céljuk pedig annak gyors megállapítása, hogy az érkező emberek közül ki jogosult arra, hogy menekültstátust kaphasson és ki nem.

Ilyen hot spotokat a két frontországnak nevezett tagállamban állítanak fel az uniós hatóságok, Olaszországban és Görögországban. A magyar álláspont szerint Magyarország azért nem számít frontországnak, mert azok akik dél felől átlépik a határt, minden valószínűség szerint nem Magyarországon lépnek először az unió területére.

Natasha Bertaud arra is kitért, hogy Brüsszel kész segíteni, a hot spotok felállítása pedig viszonylag rövid idő alatt kivitelezhető; Olaszországban már működik, és hamarosan Görögországban is dolgozni kezd egy ilyen uniós létesítmény.

A bizottság szóvivője arról is említést tett, hogy a brüsszeli testület három tagja is részt vesz majd a nyugat-balkáni migrációs helyzet kezelésével foglalkozó konferencián, Federica Mogherini alelnök, külügyi főképviselő, Maros Sefcovic energiaunióért felelős alelnök és Johannes Hahn, aki a szomszédságpolitikáért és a bővítési tárgyalásokért felel.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com