Illegális bevándorlás - Fidesz: Magyarországnak nemzetközi kötelessége is, hogy határát megvédje

A magyar kormánynak és a magyar parlamentnek nemcsak magyarországi, hanem nemzetközi, európai uniós, schengeni egyezményekben vállalt kötelessége, hogy a magyar határszakaszt és az európai uniós határt megvédje - hangsúlyozta Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Az országgyűlési képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy már naponta több ezren érkeznek, az illegális határátlépők száma év végére akár 300 ezret is elérheti.
Ezért minden eszközt be kell vetni - szögezte le.

8

Ennek kapcsán Németh Szilárd kitért arra, hogy a műszaki zárral kapcsolatban "direkt zavar" van néhány politikus fejében. Szerinte nem azzal foglalkoznak, hogyan lehetne megoldani a problémát, hanem csak azon vannak, hogy minél feszültebb legyen a belpolitikai helyzet. A fideszes politikus kiemelte, hogy két kerítés épül.

A kettő együttes használata, egyéb műszaki eszközök bevetése, a határvadász egység, és esetlegesen a honvédség bevetése teremtheti meg azt a helyzetet, hogy - ahogyan korábban Orbán Viktor miniszterelnök is mondta - valóban egyhetedére csökkenjen az illegális migránsok száma - fejtette ki Németh Szilárd.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com