• -3 ℃ / 3 ℃

Jobbik: legyen helyi népszavazás az új befogadóállomásokról!

A Jobbik azt kezdeményezi, hogy minden településen legyen helyi népszavazás, ahol új menekültügyi befogadóközpontot kívánnak létesíteni.

Bana Tibor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján jelezte, hogy benyújtják az Országgyűlésnek a kötelező, előzetes lakossági véleménynyilvánításról szóló javaslatukat.

Értékelése szerint a kormány szavai és tettei elválnak egymástól, mert noha az emberek véleményének kikérését hangoztatják, a valóság messze áll ettől.

Szóvá tette, hogy noha számtalan önkormányzat kiállt a kormány bevándorláspolitikája mellett, azok a visszatoloncolás és menekülttáborok létesítés elleni jobbikos módosító javaslatokat már nem fogadták el.

jobbik

A jobbikos politikus bírálta, hogy miközben a déli országrészen bezárnak a befogadó állomások, Körmenden és Szentgotthárdon az emberek megkérdezése nélkül újak épülnek.Szerinte a két településen hosszabb távon kívánnak migránsokat elhelyezni.Ezt azzal magyarázta, hogy a megyei kormányhivatal egyebek mellett szociális munkásokat, gondnokokat keres.

Bana Tibor lemondásra szólította fel Bebes István körmendi és Huszár Gábor szentgotthárdi polgármestert és közölte, hogy a jobbikos képviselők a képviselő-testületek feloszlatását kezdeményezik.Arra a kérdésre, hogy ezt miért tartják szükségesnek a válságterületen lévő településeken, ahol a városvezetőknek nincs beleszólása ezekbe az ügyekbe, azt felelte: szerinte a polgármestereknek erősebben kellene képviselnie a helyiek érdekeit.

MTI

Hozzászólások


Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

A muszlim migránsok integrálása nem lehetséges, mert ők az iszlám társadalmat akarják reprodukálni.

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Reprezentatív felmérést készítettek 1000 fő részvételével a magyarok külföldi politikusokhoz való viszonyulásáról.

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Vona Gábor politikus és Puzsér Róbert keményvonalas kritikus vélekedik Magyarország hovatartozásáról.

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Jól összevágott videó készült a parlamenti munkáról, amire a Magyar Narancs bukkant rá.


Megszüntethetik az óraátállítást

Megszüntethetik az óraátállítást

A jobbikos javaslatot az országgyűlés gazdasági bizottsága egyöntetűen megszavazta a nyári időszámítás bevezetéséről.

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Olyan sokan vesznek letelepedési kötvényeket, hogy az iramot nem bírják az ügynökségek.

Soros György szervezi a véres Trump ellenes tüntetéseket az Egyesült Államokban! - videó

Soros György szervezi a véres Trump ellenes tüntetéseket az Egyesült Államokban! - videó

Soros lába alól ki van húzva a talaj is!

Érdekében áll a nagyhatalmaknak a szíriai háború megszüntetése? – videó

Érdekében áll a nagyhatalmaknak a szíriai háború megszüntetése? – videó

Ha nem szűnik meg, elsősorban Magyarország fogja meginni a levét a nagyhatalmak tevékenységének már megint!

http://ujhazak.com