Internetadó - Tóbiás: Orbán azt jelentette be, hogy lesz internetadó

Az MSZP elnök-frakcióveztőjének véleménye szerint a miniszterelnök azt jelentette be pénteken, hogy lesz internetadó.

mszp-uj-logoNem így, nem ebben a formában, nem most és nem ezen a néven, de egy álszent konzultációt követően más néven, máshogyan be lesz nyújtva - fogalmazott Tóbiás József Budapesten sajtótájékoztatón. Értékelése szerint a miniszterelnök nem meghátrált ez ügyben, csak egyet hátralépett, időnyerés a célja, hogy saját akaratát érvényesíteni tudja.

"Aki ma Orbán Viktornak hisz, az hibát követ el" - jelentette ki Tóbiás József. Azt mondta, pontosan tudják az elmúlt öt év alapján, hogy mennyire lehet hinni a kormányfő szavának. Nem igazán - tette hozzá.

Az MSZP-s pártvezető szerint a 2015-ös költségvetés további elszegényedést hoz Magyarországnak. Azt követelte, hogy a kormány vonja vissza a büdzséjavaslatot és az adótörvényeket.

Tóbiás József azt mondta, hogy azok fognak tovább szegényedni, akik az elmúlt években is a napi megélhetésért küzdöttek.

Van miért küzdeni, hiszen a költségvetési és az adótörvény-javaslatokból látszik, hogy mind az egészségügy, mind az oktatás területén, mind a szociális területeken további forráscsökkenés lesz - mondta, felhívva arra a figyelmet, hogy cafeteria adójának emelkedése további tehernövekedést jelent a családoknak.

Arra a kérdésre, hogy támogatják-e a péntek estére az internetadó ellen szervezett tüntetést, Tóbiás József azt mondta, támogatnak minden békés demonstrációt, amely felhívja a kormány figyelmét az övétől különböző társadalmi véleményekre.

Orbán Viktor pénteken, a Kossuth Rádióban azt mondta: a távközlési adó kiterjesztése ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot. Közölte egyúttal, hogy az ünnepek után, január közepén nemzeti konzultációt kell indítani az internetről, benne a pénzügyi kérdésekről.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com