Iráni atomprogram - Szakértő: Irán és nagyvállalatok is profitálhatnak a helyzetből

A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint az iráni atomprogramról szóló megállapodás után egy korábban kiaknázatlan piac nyílik meg, amelyből a világon több nagyvállalat és Irán egyaránt profitálhat.

N. Rózsa Erzsébet az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában azt mondta: korábban az iráni szankciók komoly hatással voltak az országra, de Irán nem volt "bezárva". Bár sokszoros áron, de minden kapható volt. Ugyanakkor hozzátette: Iránban az elmúlt 30 évben nem volt komoly tőkebefektetés az iparba.

ensz

A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy Észak-Koreán kívül kevés olyan hely van még a világon, amely ennyire el lenne zárva a nyugati tőkebefektetések elől. Most egy "otthagyott terület", egy 80 milliós piac nyílik meg a világ előtt, és erre már régóta készülnek a nagyvállalatok - tette hozzá N. Rózsa Erzsébet.

Irán és a hatok - az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország - között július közepén jött létre történelmi jelentőségű átfogó megállapodás, amellyel a nemzetközi közösség azt igyekszik szavatolni, hogy az iráni atomprogram kizárólag békés célokat szolgáljon, amiért cserébe fokozatosan feloldják a perzsa állam elleni szankciókat.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com