Iskolabezárási stopot sürget az LMP

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy hirdessen iskolabezárási stopot és vállaljon garanciát arra, hogy minden járásban lesz legalább egy gimnázium - közölte hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Ikotity István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője.

A politikus úgy fogalmazott: a kormányzat több tucat gimnázium halálos ítéletét mondhatja ki, ugyanis július 1-jétől kezdődik az "úgynevezett profiltisztítás" a közoktatásban, ami "iskolabezárásokat és leépítéseket jelent".

LMP_logo

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (Klik) háromszáz iskola kerül át a nemzetgazdasági tárcához, köztük nyolcvan olyan, amelyekben gimnáziumi képzés is folyik - folytatta. Szerinte a gimnáziumok közül egyik sincs biztonságban, mert bármelyiket leválaszthatják vagy bezárhatják.

A gimnáziumok bezárása a felsőoktatás elsorvasztásához is vezet majd - mondta Ikotity István, hozzátéve, a diákokat a jelek szerint a szakképzésbe akarják terelni.

Az oktatást a Fidesz-KDNP-kormány "torz gazdaságfilozófiájának" rendelik alá és feladják azt a célt, hogy Magyarország magas hozzáadott értéket termelő munkavállalókkal és tudással vegye fel a versenyt a világban - értékelt.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com