Iszlám Állam – A biztonsági kockázatok minimalizálásával az Együtt támogatja a szerepvállalást

Szijjártó Péter pénteken folytatta a parlamenti pártokkal való egyeztetést az Iszlám Állam elleni katonai szerepvállalásról, az Együtt parlamenti képviselőit tájékoztatta a várható biztonsági kockázatokról és az esetleges szerepvállalás menetrendjéről - közölte a tárca az MTI-vel.

szijjártó péterSzelényi Zsuzsanna, az Együtt politikusa az MTI-nek a találkozó után azt mondta: pártja kész támogatni az Iszlám Állam elleni magyar katonai szerepvállalást, ha a magyar kormány az azzal járó biztonsági kockázatokat a minimumra tudja csökkenteni.

Elmondta: képviselőtársával, Szabó Szabolccsal elsődlegesen arról érdeklődtek, hogy a misszióban részt vevő magyar katonáknak a magyar kormány képes-e - felszerelésben, eszközökben, pénzügyekben - megfelelő védettséget biztosítani. Rákérdeztek továbbá arra is, hogy a világban élő magyarokra nézve milyen kockázatot jelenthet a beavatkozás.

Ezekről a kormányzat érdemben gondolkodik – fogalmazott a független parlamenti képviselő, hozzátéve: a magyar katonák felkészítése még előkészületi stádiumban van, ezért erről még a továbbiakban is tájékozódni fog az Együtt.

Szelényi Zsuzsanna kiemelte, hogy az Orbán-kormány külpolitikájának jelentős részével nem értenek egyet, ugyanakkor az Együtt úgy gondolja, hogy az Iszlám Állam - részben a terrorista akciók, részben a nyugat-európai, illetve balkáni országok polgárait célzó toborzásával - komoly fenyegetettséget jelent Európa számára, Európának ezért lépnie kell.

A szövetségesi viszonyban, ha valamelyik szövetségi tagot baj éri, kötelességünk segíteni – mondta Szelényi Zsuzsanna, hozzátéve: adott esetben Magyarország is számíthatna a szövetség segítségére.

Ez az elvi alapja annak, hogy az Együtt alapvetően támogatja, hogy Magyarország egy ilyen nemzetközi misszióban érdemi részt vállaljon – összegzett, hozzátéve: az áprilisban esedékes parlamenti szavazásig folyamatosan tájékozódni fognak, hogy felelős döntést hozzanak, de alapvetően nem zárják ki, hogy a projekt mellé álljanak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com