• -3 ℃ / 3 ℃

Iszlám Állam - Szijjártó: május végén kezdi meg kitelepülését a magyar kontingens Erbílbe

Május végén a parancsnoki karhoz tartozó tisztekkel kezdődik meg a magyar katonai kontingens kitelepülése az iraki Erbílbe, és augusztus végéig befejeződik az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelem keretében Irakba utazó magyar katonák kihelyezése - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn telefonon az MTI-nek bagdadi tárgyalásait követően.

A külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy Bagdadban nagyra becsülik a magyar kormány erőfeszítéseit, mivel a közép-európai térségből Magyarország küld elsőként katonákat a közel-keleti országba. Leszögezte, nem csupán Irak vagy Magyarország, hanem egész Európa és a Közel-Kelet érdeke is az Iszlám Állam mielőbbi legyőzése, hiszen Irak stabilitása kiemelt jelentőségű Európa számára is.

Download

Szijjártó Péter megjegyezte, az Irakba induló magyar kontingens hat összekötő tisztből, 110 szolgálatot teljesítő katonából, valamint a rotáció biztosítása érdekében Magyarországon készenlétben álló 27 katonából áll. Az MTI kérdésére a külügyminiszter azt mondta, a magyar katonák őrzésvédelmi és biztosítási funkciókat fognak ellátni Erbílben, a kurd régió fővárosában, illetve annak környékén.

Ez azt jelenti, hogy a kurd város nemzetközi repülőterén található, és az iraki hadsereg, valamint a kurd harcosok, a pesmergák kiképzésére használt bázis és a kiképzőtisztek biztonságának szavatolásért felelnek majd a magyar katonák. Hasonló feladatokat látott el a magyar kontingens Afganisztánban is, ahol a kabuli repülőtér őrzésvédelméért felelt.

A külügyminiszter azt mondta, jelenleg is zajlanak a tárgyalások az olasz és az amerikai katonai kontingenssel a magyar katonák elhelyezéséről.

Szijjártó Péter az Iszlám Állam legyőzése utáni újjáépítési időszakról is tárgyalt Bagdadban. Ezzel kapcsolatban elmondta, a két ország még az idén gazdasági együttműködési megállapodást és a kettős adóztatás kizáró megegyezést írhat alá.

A magyar Eximbank 20 millió dolláros hitelkeretet hozott létre, és ennek a hitelkeretnek a terhére már zajlanak a tárgyalások a két ország között autóipari, egészségipari, valamint építőipari együttműködésről.

A külügyminiszter tárgyalópartnereinek kiemelte, hogy a magyar kormány a kétoldalú együttműködés zászlóshajójaként tekint a kurd térségben két olajkutatási és kitermelési koncesszióval rendelkező MOL olaj- és gázipari vállalatra.

A felek arról is megállapodtak, a magyar kormány megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a magyar Országgyűlés ratifikálja az Európai Unió és Irak közötti stratégiai együttműködési megállapodást. Szijjártó Péter hangsúlyozta, Magyarország úgy véli, Irak az elkövetkező időszakban az EU stratégiai energiapolitikai partnerévé válhat.

Szijjártó Péter egynapos iraki látogatásán mások mellett Fuád Maszúm iraki elnökkel, Haider al-Abádi miniszterelnökkel, Hosjar Zebari miniszterelnök-helyettessel és pénzügyminiszterrel, Ibráhim al-Dzsaafari külügy-, Háled al-Obeidi védelmi miniszterrel.

Emellett a külügyminiszter Ádel Fahd es-Sersáb iraki turisztikai és régészeti miniszterrel az Irakban lerombolt ókori műemlékek és világörökségi helyszínek helyreállításáról tárgyalt. A felek megegyeztek arról, hogy magyar régészek és asszírológusok vezetésével nemzetközi együttműködést indítanak.

MTI

Hozzászólások

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

A muszlim migránsok integrálása nem lehetséges, mert ők az iszlám társadalmat akarják reprodukálni.

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Reprezentatív felmérést készítettek 1000 fő részvételével a magyarok külföldi politikusokhoz való viszonyulásáról.

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Vona Gábor politikus és Puzsér Róbert keményvonalas kritikus vélekedik Magyarország hovatartozásáról.

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Jól összevágott videó készült a parlamenti munkáról, amire a Magyar Narancs bukkant rá.

Megszüntethetik az óraátállítást

Megszüntethetik az óraátállítást

A jobbikos javaslatot az országgyűlés gazdasági bizottsága egyöntetűen megszavazta a nyári időszámítás bevezetéséről.

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Olyan sokan vesznek letelepedési kötvényeket, hogy az iramot nem bírják az ügynökségek.

Soros György szervezi a véres Trump ellenes tüntetéseket az Egyesült Államokban! - videó

Soros György szervezi a véres Trump ellenes tüntetéseket az Egyesült Államokban! - videó

Soros lába alól ki van húzva a talaj is!

Érdekében áll a nagyhatalmaknak a szíriai háború megszüntetése? – videó

Érdekében áll a nagyhatalmaknak a szíriai háború megszüntetése? – videó

Ha nem szűnik meg, elsősorban Magyarország fogja meginni a levét a nagyhatalmak tevékenységének már megint!

http://ujhazak.com