Jobbik: a Fidesz akadályozza a vizsgálóbizottságok létrejöttét

Négy vizsgálóbizottság megalakításának akadályozásával vádolta meg a Fideszt Apáti István, a Jobbik alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus elmondta, hogy az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) "visszaélésgyanús" ügyei, a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) történtek, a Magyar Nemzeti Bank közpénzfelhasználása és a letelepedési államkötvények körül kialakult állapotok vizsgálatára kezdeményezték parlamenti testületek felállítását.

jobbik

A kormánypárt "nem gyenge törvényhozói kreativitással" elnapolta a döntést a parlament igazságügyi bizottságában, arra hivatkozva, hogy megvizsgálják, van-e folyamatban ezekben az ügyekben bármilyen eljárás, illetve érinti-e valamely szerv hatáskörét - fejtette ki.

Értékelése szerint ez csak egy színjáték, a kormánypárt fél attól, hogy kiderül az igazság, és már az ügyek felemlítése is olyan hatással van rá, "mint vámpírra a fokhagyma".

A Jobbik alelnöke szerint ha az ORÖ ügyeiben kiderül az igazság, és semmi sem menti meg Farkas Flóriánt, akkor kiesnek a "100 ezres nagyságrendű cigány szavazatok", amelyek a Fidesz parlamenti többségéhez kellettek.

Apáti István közölte: ugyanígy szeretnék takargatni az NVI-nél történteket és a jegybank alapítványainak költését, és a Fidesz érdeke az is, hogy ne derüljön ki az igazság a 75-100 milliárd forint közötti üzletet jelentő államkötvények ügyében sem.

Arra a kérdésre, hogy miért nem tesznek feljelentést, Apáti István azt felelte: a szabályok szerint az nem tenné lehetővé a parlamenti vizsgálatot.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com