Jobbik: a Fidesz tönkretette a hulladékgazdálkodást

A Jobbik szerint a Fidesz tönkretette a hulladékgazdálkodást, ami miatt a korábban Nápolyban tapasztalt szemétszállítási válság alakulhat ki Magyarországon.

Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a kormány "saját kakasait akarja kinevelni" a hulladékgazdálkodás romjain, ezért nem bánja, ha a szemétszállítással foglalkozó közszolgáltatók sorra csődöt mondanak.

jobbik

A működésképtelen társaságok helyét ugyanis várhatóan "Fidesz-közeli cégek" veszik majd át, vagyis a kabinet saját érdekei szerint "újraosztja" a hulladékgazdálkodási piacot, "ahogy azt korábban számos más területen is tette" - fejtette ki.

Kepli Lajos alkalmatlannak nevezte a 2012-ben elfogadott hulladékgazdálkodási törvényt, amit szerinte jól mutat, hogy azt négy év alatt már 26 alkalommal módosította a parlament. A Jobbik ezért felszólítja a kabinetet, hogy alkosson egy az ágazat stabilitását és nyereségességét biztosító jogszabályt, amely képes lehet valódi rezsicsökkentést biztosítani - mondta az ellenzéki politikus.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com