Jobbik: a kormányfő vizsgálja felül a Minden Gyermek Lakjon Jól Alapítvány működtetését!

A Jobbik arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy vizsgálja felül és számoltassa el a Minden Gyermek Lakjon Jól Alapítványt.

jobbik_logoMagyar Zoltán, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján bírálta, hogy Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó alapítványa, a hírek szerint, Franciaországból és Spanyolországból szerzett be baromfit, miközben hazai forrásból is megtehette volna.

Csak a szállítás 160 millió forint volt, amiből mást is lehetett volna adományozni, az pedig aggályos, hogy a beszállítókról nem lehet semmit tudni - közölte a jobbikos politikus.

A képviselő szerint a nehéz sorsú, főként cigány családoknak adott adományokra vonatkozóan semmilyen tanulmány nem bizonyítja, hogy bármi értelme lenne; korábbi tudósítások szerint a vetőburgonyát a családok aznap megették, a naposcsibéket eladták.

Magyar Zoltán a főtanácsadó parlamenti irodája előtt a helyiség bezáratását sürgette és azt követelte: a kormányfő számoltassa el a kapott forrásokkal az alapítványt, amely a hírek szerint 600 millió forint adományt kapott elsősorban állami vállalatoktól.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com