Jobbik: a rezsicsökkentés legfeljebb a választásokig tart

A Jobbik szerint egyre több jel utal arra, hogy a kormánypártok csak a jövő évi választásokig tervezik fenntartani a rezsicsökkentést és azt követően akár újra emelkedhetnek a közműszolgáltatások árai.

jobbik_logoApáti István jobbikos képviselő hétfői sajtótájékoztatóján beszélt erről, emlékeztetve: Kovács Pál energiaügyért felelős államtitkár a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) múlt heti konferenciáján arról beszélt, hogy versenyképes árakon kell szavatolni az ellátás biztonságát a magyar fogyasztók számára.

Emellett a kormánypárti többség hétfőn nem támogatta annak a jobbikos javaslatnak a tárgysorozatba vételét sem, amely alaptörvényi védelmet biztosított volna az állami kézben lévő közműszolgáltatóknak - tette hozzá Apáti István.
Szerinte a kormánypártok a rezsicsökkentéssel akarnak választást nyerni, aztán ismét emelkedhetnek az árak.

Ez - mondta - ugyanaz a módszer, amit a Gyurcsány-kormány alkalmazott 2006-ban, amikor a választások előtt csökkentették az áfát, majd a választások megnyerése után visszaemelték azt. Az viszont "sokkal durvább becsapása a választóknak, amire a Fidesz készül" - értékelte.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com