Jobbik: az ügyészség mentegeti az önkormányzatokat

A Jobbik szerint az ügyészség mentegeti az önkormányzatokat.

hegedus_lorandne2

Hegedűs Lorántné országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján három olyan "visszaélésgyanús" ügyről számolt be, amelyekben feljelentést tett, ám az ügyészség a nyomozás megkezdése után, bűncselekmény hiányára hivatkozva lezárta azokat. Ezek a kiskunfélegyházi, a hódmezővásárhelyi és a budapesti, I. kerületi önkormányzatokat érintik - közölte.

A képviselő elmondása szerint a kiskunfélegyházi önkormányzat a városi vagyonkezelővel és az IFRS Kft.-vel is leszerződött ugyanarra a munkára, és hónapokig fizetett mindkét cégnek a tevékenységért. Hegedűs Lorántné közölte: noha az ügyészség a szerződéskötés szabálytalanságát megállapította, a bűncselekmény elkövetését már nem.

Beszámolt arról is, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat 2007-ben egy korábban iskolaként funkcionáló, 40 millió forintra felbecsült épületet adott át a Portik Tamás érdekeltségi körébe tartozó Generál Média Kft.-nek úgy, hogy a vállalkozásnak nem kellett fizetnie azért, hanem öt éven át, havi 670 ezer forint értékű hirdetési felületet kellett biztosítania. Hozzátette: a cég jellemzően felnőtt tartalmú honlapokat üzemeltet, így a képviselő érthetetlennek tartotta, milyen hirdetési felületekre számított az önkormányzat.

A harmadik esetről szólva közölte: az I. kerületi önkormányzat egy szabadidőközpont létesítésére hirdetett pályázatot úgy, hogy az építés az önkormányzat számára ingyenes legyen. Az Oxigén Wellness központ így épült, a helyhatóság tulajdonában álló telekre.

A beruházó ugyanakkor teljes egészében bankhitelből valósította meg azt oly módon, hogy a mintegy másfél milliárd forintnyi, euró alapú kölcsönhöz az önkormányzati tulajdonú telek biztosította a jelzálog fedezetét.

A képviselő bírálta az ügyészséget az ügyek lezárásáért, ugyanakkor kifogásolta azt is, hogy a nyomozó hatóság elvitatja a jobbikos önkormányzati és országgyűlési képviselők azon jogát, hogy sértetti pozícióból panaszt tegyenek az eljárással szemben.

Hozzátette: szeptemberben, a parlamentben teszi majd fel a kérdést Polt Péter legfőbb ügyésznek, hogy "Magyarországot képviseli-e, vagy egy banánköztársaság narancsdiktatúráját?"

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com