Jobbik: hazug sikerpropagandát folytat a kormány

A Jobbik szerint hazug és populista sikerpropagandát folytat a kormány azzal, hogy az Európai Bizottság legutóbbi jelentésére hivatkozva "gazdasági növekedésről és jóléti fordulatról beszél".

jobbik_logoErről Volner János frakcióvezető-helyettes beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva: álláspontjuk szerint az elmúlt 24 év kormányai Magyarországot Európa koldusává, leszakadó országává tették, és ez a romló, leszakadó tendencia folytatódik a második Orbán-kormány alatt is.

Magyarország gazdaságilag kettészakadt, hiszen gazdasági növekedés csak a külföldi vállalatokat jellemzi, akik a nyereségüket ki is viszik az országból - értékelte az ellenzéki politikus.

Volner János úgy fogalmazott: a kormány most ezeknek a vállalatoknak a GDP-ben megjelenő nyereségét "mutogatja büszkén, félrevezetve az embereket". Szerinte ugyanis ez a növekedés csak Budapesten és Kecskeméten, az új Mercedes gyárnál összpontosul.

Az ország más részein továbbra is gazdasági visszaesés van, amit mutat az Európai Bizottság legfrissebb beszámolójában a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 0,5 százalékos csökkenéséről szóló adat - mondta.

Kiemelte azt is: Európa 20 legszegényebb régiójából 4 Magyarországon található és ez az ország területének 68 százaléka; a népesség fele ezen a területen él.

A Jobbik a kormány államadósság ellen folytatott harcát is "óriási kudarcnak" tartja, hiszen egy év alatt 1,1 százalékkal nőtt az ezt mutató adat, miközben a kormány a GDP 10 százalékának megfelelő 2700 milliárd forintot költött az adósság mérséklésére a magán-nyugdíjpénztári vagyonból.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com