Jobbik: hétfőn kezdik kézbesíteni a konzultációs kérdőíveket

Hétfőn kezdi kézbesíteni a posta a Jobbik "valódi nemzeti konzultáció" kérdőíveit - jelentette be vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

A párt által meghirdetett "valódi nemzeti konzultáció" lesz a megalapozója annak a valódi programírásnak, amit a Jobbik eltervezett - fogalmazott a politikus, hangsúlyozva, hogy pártja mostanra egyedüliként maradt az ellenzéki oldalon kormányváltásra képes erőként.

jobbik

Jelezte: a 4,2 millió magyarországi háztartásba várhatóan a jövő hét során érkeznek 14 pontos kérdőíveik; ezeken öt-öt kérdés az egészségügy és az oktatás, négy pedig a korrupció témájával foglalkozik.

A legégetőbb kérdések között a jobbikos politikus azt említette, hogyan tudja az állam biztosítani, hogy a lehető legtöbben vehessenek részt a magas színvonalú oktatásban, miként garantálható a kor színvonalának megfelelő, hálapénztől és hosszú várólistáktól mentes egészségügy, illetve hogy "hogyan lehet visszaszorítani az egymást követő kormányok által kiépített, de a Fidesz által csúcsra járatott korrupciót".

MTI

Hozzászólások


LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.


71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

http://ujhazak.com