Józsefvárosi Fidesz: újabb mutyi a szocialistáknál

A józsefvárosi Fidesz szerint - csütörtöki sajtóhírek alapján - hangfelvétel bizonyítja, hogy a szocialisták józsefvárosi szervezeténél lenyúlják a pénzeket, mindenféle fekete kasszát és forradalmi kasszát működtetnek, hamis számlákat gyártanak és feketén foglalkoztatják embereiket.

A nagyobbik kormánypárt józsefvárosi szervezetének MTI-hez eljuttatott közleménye szerint mindez az MSZP kerületi elnökének, önkormányzati képviselőjüknek, Komássy Ákosnak a tudtával történik.

fidesz

 

Mint írták, várják Komássy Ákos válaszát arra, "mennyi pénzt nyúltak le? honnan volt a feketepénz? kik vettek részt a csalásban? Arra is kíváncsiak, ha saját pártjának pénzét is elcsalja és lenyúlja, hogyan bízhatnának rá a józsefvárosiak közpénzeket?

Az ellenzéki párt fővárosi szervezete csütörtökön az MTI-vel azt közölte: azonnali vizsgálatot tart az MSZP Budapesti Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága a párt józsefvárosi kerületi szervezetének gazdálkodásáról. Arra reagáltak, hogy a Magyar Idők csütörtöki számában azt írta, birtokába került egy februári hangfelvétel az MSZP VIII. kerületi szervezetének tanácskozásáról, amelyen részt vett Katona Tamás pártigazgató is.

A hangfelvételen a lap beszámolója szerint Komássy Ákos kerületi elnök azt mondja, hogy a szervezet "feketekasszájából" finanszírozták 2014-ben azokat a kiadásaikat, amelyeket nem tudtak bizonylattal fedezni; példaként személyi, illetve bizonyos kampánykiadásokat említett.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com