KDNP: Sopron mindig az Orbán-kormány idején fejlődött

Firtl Mátyás az MSZP sajtótájékoztatójára reagálva hangsúlyozta: Sopron volt az első város, amelyik aláírta a kormánnyal a Modern városok programot, s azt megelőzően is számos fejlődés valósult meg. Példaként említette a Fő tér és a Várkerület megújítását.

A Modern városok program keretében pedig tovább szépül a belváros, megújul a Lőverek és fejlesztik a Fertő-tavat is - tette hozzá. Kiemelte: az M85-ös gyorsforgalmi út meg fog épülni a kormány pénzéből.



Hogy korábban nem készülhetett el, a felelősség ebben az esetben azokat terheli, akik annak idején európai uniós forrásból nem építették meg - fűzte hozzá. Firtl Mátyás hangoztatta, hogy Sopron vonzáskörzete is jelentősen fejlődött az elmúlt időszakban. Megemlítette, hogy Fertődön egymilliárd forintból épült iskola, az Esterházy-kastély folyamatosan szépül, s a nagycenki Széchenyi-mauzóleum is megújult. "Amit ígértünk és vállaltunk, azt megvalósítjuk", ahogy eddig is - jelentette ki a kormánypárti politikus.

Előzőleg Lukács Zoltán MSZP-s képviselő arról beszélt, hogy szerintük a nyugdíjak emeléséről, az oktatás helyzetéről és a korrupcióról kellene egyeztetniük a kormánytagoknak kétnapos kihelyezett ülésükön, Sopronbánfalván. A kormányülés helyszínének közelében tartott sajtótájékoztatón bírálta, hogy a nyugdíjakat csak 1,6 százalékkal emelik.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com