Kenyai terrorakció - Szijjártó: a kormány az erőszak és a terrorizmus minden formáját visszautasítja

A kormány az erőszak és a terrorizmus minden formáját visszautasítja - mondta a csütörtöki kenyai terrorakcióval kapcsolatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki szerint az ilyen események világossá teszik, hogy a világban egyre nő a terrorfenyegetettség.

szijjártó péterSzijjártó Péter erről egy pénteki budapesti sajtótájékoztatón beszélt.

A kenyai Garissa városában egy egyetemi épületben végrehajtott túszejtő akcióban 147 ember vesztette életét. A rajtaütés elkövetőjeként az al-Shabaab szomáliai iszlamista milícia jelentkezett. A biztonsági erők estére visszafoglalták az épületet az iszlamista szélsőségesektől.

A külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: a kenyai terrorakciót elkövető terrorszervezet az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel próbál versenyre kelni, és ez is megerősíti, hogy erősíteni és fokozni kell az Iszlám Állam elleni harcot, amelyben Magyarországnak értékalapú kötelessége részt vennie.

Tájékoztatott arról is, hogy a honvéd vezérkar vezetői hamarosan visszatérnek Irakból, ahol megnézték azt a térséget, ahol a magyar katonák "esetleges szerepvállalása meg fog történni".

A parlamenti pártokat is tájékoztatják ebben a témában, és áprilisban dönthet az Országgyűlés az esetleges katoni szerepvállalásról - mondta.

Szijjártó Péter megköszönte és felelős döntésnek nevezte, hogy a Demokratikus Koalíció is támogatja a kormány szándékát, hogy az Iszlám Állam elleni harcban magyar katonák is részt vegyenek.

MTI

Hozzászólások

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brüsszel trükkel fogja Magyarországot rábírni, hogy beengedje a migránsokat!

Brit lapok tudomása szerint az Európai Bizottság fiktív belépésre jogosító vízummal akarja kijátszani Magyarországot!

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Hálapénz támogatása Magyarországon kórházi vezetőktől – térkép

Interaktív térkép készült magyarországi településekről az intézményvezetők hozzáállásáról.

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

Politikusokat kérdeztek, számukra mit jelent a hatalom – videó

A Mandiner tudósítója kérdésére elhangzottak válaszok, frázisok tárgyalóképes politikusoktól, aztán jött a kultúrsokk!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

Ilyen szép beszédet még nem hallottunk Orbán Viktorról nyugdíjas szájából! – videó

A Kádár korszak óta nem hallhattunk olyan szép szavakat a nyugdíjemelésről, Erzsébet utalványról, ahogy azt Kusovszky Imréné megfogalmazta a köztévében.

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

http://ujhazak.com